Az előző bejegyzéssel 1988 végéig jutottam el. Mindegyik platform helyzete stabilnak nézett ki. Az Amiga 500-as vette át az otthoni, játékra leginkább alkalmas platform szerepét. Az Atarival kapcsolatos fejlesztői elpártolás ugyan nem tűnt kedvezőnek, de a programokat, játékokat ettől függetlenül portolták a platformra. Az Apple drága volt de folyamatosan fejlesztették. Az IBM kompatibilisek minden évben előre léptek valamilyen téren és az olcsó, de limitált XT-től a drága 386-ig minden téren volt. Mégis mára csak két platform élte túl a 90-es évek elejét, ennek a történetét próbálom évek szerint összefoglalni. Ha jobban szeretitek, akkor videót is készítettem róla aminek a végén néhány játékot is találtok.
1989 – Fordulópont
Ezt az esztendőt valamiért fordulópontnak érzem, azonban ez nem volt egyértelműen látható még ekkor. Nagyjából itt kezdett az Atari és az Amiga pár felhasználási területet leszámítva elavulni, lemaradni. A PC klónok apránként egyre olcsóbbak lettek és közben a tudásuk is fejlődött. Szoftver fejlesztésnél évek telnek el amíg egy új platformot kitanulnak a programozók. Az 1987-ben bemutatott A500-ra egyre több olyan játék érkezett ami kihasználta a képességeit. Azért a játékokat emelem ki, mert ez volt az a terület ahol ár/érték arányban semmi sem tudott versenyre kelni az olcsósított Amigával. A játékokra még vissza fogok térni 1992 környékén, mert az otthoni felhasználók szempontjából nagyon fontosak voltak.
Az Atari ‘89-ben mutatta be az új továbbfejlesztést STE néven. A CPU sebessége nem változott, a palettát 9-ről 12 bitesre növelték. A felbontás és a felhasználható színek száma nem változott, de végre alap felszerelés volt a blitter. Ez a grafikai műveleteket gyorsította, már ha kihasználták a fejlesztők. Ezt sokszor nem tették meg a visszafelé kompatibilitás miatt. Hang terén az STE felzárkózott, sztereó 8 bites DA átalakítót kapott a gép. A RAM bővítését is 9 bites SIMM-ekre bízták, így egy ilyen gépből könnyen lehet 4MB-os verziót készíteni. Az igazság az, hogy elfogadható ráncfelvarrásnak gondolom az STE-t, de elkésett, a 1040STfm után 1 évvel kellet volna érkeznie. Konzollal is próbálkoztak. A Lynx ígéretes volt, de az ára miatt nem lett igazán sikeres. Az Atari TT-t is bemutatták. Egy beszélgetés alapján az első pár példány az NSZK-ban már elérhető volt. Széles körben a TT inkább következő modellévhez tartozik, ezért ott írok róla részletesen.
A Commodore sem mutatott be alapvető dolgokat érintő fejlesztést, pedig már erősen ideje lett volna egy újabb nagy dobásnak. A céget vezető Irvin Gould viszont nem akart költeni a fejlesztésekre, inkább pénzt szeretett volna látni a cégből és azt élvezni. A napi gondoktól próbált megszabadulni, így átadta a vezérigazgatói posztot Mehdi Alinak aki eddig a tanácsadója volt. Ha Gould vezetése alatt gyengült a Commodore, akkor a Mehdi érára a zuhanórepülés a legjobb megfogalmazás.
Az Apple ahogy már írtam folyamatosan fejlesztgetett, a IIci már 25MHz-es 68030-cal érkezett. Szeptemberben jelent meg az a gép amit még érdemesnek találok megemlíteni. A Macintosh Portable volt az első laptopjuk, nem csak hordozható volt, de akkumulátorral is rendelkezett. A sorsa hasonló az első Macintosh-hoz, nem lett sikeres, de tanulópályának, továbbfejlesztési alapnak szükségük volt rá.
Az x86-os PC-k viszont megint jelentőset léptek előre. Az Intel már 33MHz-es 386-os processzorokat gyártott és áprilisban piacra kerültek az első 25MHz-es 486-os processzorok. A fejlesztési tempóra jellemző, hogy az év végén már megjelentek az erre épülő első gépek, a novemberi Byte több gépről is írt. Az árak persze elszálltak voltak, a HP Vectra 486 ára 10.000 dollárról indult, amíg a konkurencia “már” 8495$-tól volt elérhető. A technológiai előny is tovább fogyott a Sound Blaster 1.0 megjelenésével. Ugyan az új procival felszerelt gépek hihetetlenül drágák voltak, de ez csökkentette a 286-os és 386-os gépek árát. Egy rendesen felszerelt Dell 286-os (12Mhz, 1MB RAM, 20MB HDD, szines VGA monitor) 2000$-ba került. Szóval a sok PC klón apránként kiszorított mindenkit az üzleti kategóriából és a megfizethetőbb modellekkel lassan játékok terén is kezdte felvenni a kesztyűt.
Visszanézve 1988-nak és ‘89-nek a nagy kérdése az volt, hogy a PC mellett a kisebb platformok hogyan fognak túlélni. Az Amiga és Atari ár/érték aránya egyértelműen sokkal jobb volt a másik kettőnél. Főként otthoni felhasználók vásárolták ezeket játékra, de emellett munkára is alkalmasak voltak. Az emberek nagy része olcsó, játékra való gépként tekintett rájuk. Éppen ezért kicsit érthetetlen, hogy a Commodore vezetése miért nem próbálta ezt a területet jobban kihasználni. A VIC-20 és C64 után ez hazai terep lett volna számukra. Ha még nem írtam volna, akkor a Commodore menedzsmentje finoman fogalmazva sem volt a helyzet magaslatán.
1990 – Új gépek kis fejlesztéssel
A Motorola CPU-ra épülő platformoknak jó hír volt, hogy januárban elkezdték szállítani a 68040-es processzorokat. Gondolkoztam, hogy melyik évhez soroljam az új processzor-t, mert a bejelentés és a mintapéldányok már ‘89-ben elérhetőek voltak. Végül a hivatalos szállítási időt tekintettem mérvadónak. Az újságok írtak róla, de a Motorola lassú lemaradását jelzi, hogy amikor szállítani kezdték már megvásárolhatóak voltak a 486-os PC-k. Sajnos a Motorola alapú trió elég lassan kezdte felhasználni a 68040-et, nem tudták tartani a PC gyártók fejlesztési tempóját.
Az Atari még a másik kettőhöz képest is gyengébben teljesített. Az Atari TT 16MHz-es 68030-as processzorát a másik kettő már évekkel korábban meghaladta. A többi paramétere az alap ST-nél sokkal jobb volt, de 90-ben nem volt kiugró: 2-16MB RAM, HDD és VGA kompatibilis kimenet jellemezte. Szállították duplázott sebességű 32MHz-es CPU-val is ami már versenyképesebb volt, azonban a busz ezekben is maradt 16MHz-es.
A Commodore-nál is látható volt, hogy nem jó irányba mennek a dolgok. Gould spórolása után Mehdi Ali kicsontozta a fejlesztést. A megmaradt néhány mérnök is kimondottan utálta őt. A kevés emberrel, rossz hangulatban kifejlesztett A3000 felemásra sikeredett és csak 1-2 téren tudott igazán előrelépni a gép. A 16 vagy 25MHz-es 68030 nem volt határozottan jobb, mint egy felbővített A2000. Ugyanezt lehet elmondani háttértár és RAM terén is. A továbbfejlesztett chip készletet is megkapta az A2000, ezzel az ECS új funkciót is. Csak a Zorro busz harmadik, 32 bites variánsa lett igazi előrelépés és a nagyrész újraírt AmigaOS 2-es verziója. Az új operációs rendszernél a programozókat több téren is igyekeztek szabványos irányba terelni, erre utal az Amiga User Interface Style Guide. A gond csak annyi volt, hogy sok téren az addigi nem szabályos fejlesztői hozzáállás miatt az új rendszer inkompatibilis volt az addigra elterjedt 1.3-as variánssal. Ha hamarabb gondolnak arra, hogy a fejlesztőket a megfelelő irányba tereljék, akkor ez nem okozott volna problémát. A továbbfejlesztett chipset (ECS) pár évvel korábban még megfelelő lett volna, de ‘90-ben már kevésnek bizonyult a ráncfelvarrás. A CPU-val megosztott chip RAM mennyisége a duplájára nőtt és nagyobb felbontás is elérhetővé vált, de lényegi új funkciót nem kaptunk.
Az Apple hozta a kötelezőt, már 40MHz-es 68030 hajtotta a Macintosh IIfx-et. A 68040-es gép ugyan nem készült el, de a portfólióval igyekeztek lefedni a piacot. Erre jó példa a Macintosh Classic és a kis pizza doboz házat használó IIsi. Egyik sem volt izgalmas vagy olcsó, de legalább igyekeztek lefedni a teljes piacot.
A PC-k fejlődése töretlen volt, 1990-ben a 486-ok már 33MHz-en futottak. Ez nem tűnik soknak, de a 25MHz-hez képest ez harmadával nagyobb sebességet jelentett. A vas mellett a szoftver is fejlődött, májusban megjelent a Windows 3.0. Nem mondom, hogy a legjobb verzió, de már karcolta azt a szintet ami elégnek bizonyult a többi, alapból grafikus operációs rendszer ellen.
1991 – Lassú lemaradás
1991-et tartom annak a pontnak ahol az ismert végeredményt talán meg lehetett volna fordítani. Sajnos nem így történt.
Az Atari Mega STE (68000 @16MHz, 2-4MB RAM, HDD) ismét csak langyos víznek bizonyult. Tramiel a számítógépeket preferálta a konzollal szemben. Nem ismerte fel a folyamatos fejlesztés szükségességét, egész egyszerűen olcsó, tömeges hardverben tudott csak gondolkozni. A napi irányítás a fiai kezében volt, az öreg Jack egy lépéssel hátrébbról felügyelte a céget. A cégnél kellett volna valaki aki felismeri a szoftver és az elérhető programok fontosságát. Az alacsony ár miatt a belépő szinten versenyképesek voltak, de ez az a pozíció ahol sok gépet kell eladni, hogy az újabb gépek fejlesztését finanszírozni lehessen. Ehhez viszont tartani kellett volna a lépést a konkurenciával.
A Commodore új gépei sem voltak igazán újak. Az Amiga 500+ csak az újabb Amiga OS és az ECS beépítését jelentette. Az ECS egyes chipjei már korábban is felbukkantak az A500 revízióiban, ezért nem tekintem komoly fejlesztésnek a Plust. Természetesen többet tudott kicsivel a gép, de játékoknál – mivel azok közvetlenül használták a vasat és a kickstart rutinokat – még több gond adódott, mint az A3000-nél. Két érdekes terméket emelnék ki a Commodore ajánlatából. Az év első felében piacra került CDTV jó ötlet lett volna. Kicsit megelőzte a korát. Sajnos a multimédia-konzol ami számítógéppé fejleszthető végül nem lett sikeres. Gond volt az árral, a megjelent szoftverekkel és az egész körüli menedzsmenttel. Pár tucat saját játékot kapott csak. Annak sem volt értelme, hogy kiegészítőkkel számítógéppé fejlesztve használják, mert az A500 sokkal olcsóbb volt. A másik gép még jobban mutatja Mehdi inkompetenciáját. Az A3000UX-en a saját Amiga Unix (Amix) futott és a SUN erősen érdeklődött utána. Szerették volna saját, belépő munkaállomásként árusítani a gépet, de Mehdi egész egyszerűen elbénázta az üzletet.
Az Apple ’91-ben is hozta a kötelezőt. Májusban, másfél év lemaradással végre megjelent a 25MHz-es 68040-en alapuló Quadra sorozat. Az új zászlóshajó jelentős előrelépés volt és a csomaghoz tartozott az új System 7 is. Ezt a verziót később, ugyan kényszerből, egészen 1997-ig fejlesztgették. A System 7 lett az alapja a későbbi PowerPC processzorokra váltásnak.
Az IBM kompatibilisek eközben több lépcsőfokot léptek előre. Magyarországon az alsó kategóriát még mindig az XT klónok jelentették, de nyugatabbra már egy 286-os sem volt túl drága. Egy jogi procedúra lezárása a mai napig kihat. Márciusban az Intel elvesztette a pert az AMD-vel szemben, így az végre szabadon árusíthatta a saját 386 variánsait. Az elkövetkező néhány évben a DOS gépek stabil alapjának bizonyult a gyors és olcsó 40MHz-es 386DX. Májusban megjelent a Sound Blaster Pro ami kvázi szabvánnyá vált a játékok körében. Júniusban érkezett az MS-DOS 5 ami a felemás 4-es után stabil, kompatibilis, kis erőforrás igényű volt. Az év végén a 486-os processzorok már 50MHz-nél jártak és megjelent az olcsó SX változat is. Ezután nem meglepő, hogy az üzleti szoftverek után a játékok terén is apránként a PC vált az elsődleges platformmá.
1992 – Túl kevés, túl későn
1992 a sikertelen visszatérések éve lett. A piacra dobott fejlesztések nem voltak elég meggyőzőek az klónok fejlődése mellett.
Az Atari Falcon néhány részlete érdekes volt. A DSP processzor talán jó ötlet lett volna, ha a gép többi részéhez is elég gyors komponenseneket választanak. A 16MHz-es 68030-at visszafogta a 16 bites adat és 24 bites cím busz, de az alap 2MB RAM sem volt túlságosan megnyerő. Még azt sem lehet rá mondani, hogy olcsó lett volna. Ördögi körbe került, a gyenge eladások miatt szoftver sem akadt rá, ezért aztán még kevésbé volt értelme megvásárolni…
Az Amiga továbbfejlesztése sem volt elég jó. Én a vezetést okolom, mert szétforgácsolták az erőforrásokat, egyszerre vittek több projektet (C65, AAA) amiből egy sem készült el. Végül három gép is megjelent és mindegyikben lehet hibát találni. Az A600-at szánták a belépő szintű gépnek, az eredeti A300-as elnevezés alapján az öreg 500-as alá pozícionálták. Ugyanazt az processzort, 1MB RAM-ot, ECS-t és AmigaOS fő verziót kapta, mint az A500+. Két extrával rendelkezett, be lehetett építeni egy 2.5”-os merevlemezt és PCMCIA kártyával is lehetett bővíteni. Egyik megoldás sem volt olcsó, akkoriban ezek laptop alkatrészek voltak extra felárral. A végén az A600 ugyanazokkal a kompatibilitási problémákkal küzdött, mint az A500+ és még drágább is lett annál. Az 1200-es és a 4000-es új chipsetre épült. Ez a két gép már AmigaOS 3.0-val mutatkozott be. Chipset szinten eredetileg az Advanced Amiga Architecture volt tervben, de csak az Advanced Graphics Architecture készült el. A chipset által felhasználható sávszélesség négyszeresére nőtt a 14MHz-re emelt órajel és a 32 bites adatbusznak köszönhetően. Az elérhető felbontás és színmélység tovább emelkedett, például már képes volt VGA-val kompatibilis 640×480-as kép megjelenítésére 256 szín mellett. Ennél nagyobb felbontásokhoz már kicsit szűkös volt a sávszélesség. Az A1200 az A500 fölé érkezett árban és tudásban is, de a 2MB RAM nehézkesen volt bővíthető és a 14MHz-es 68020 is több éves technika volt, egy lassabb 386SX is gyorsabbnak bizonyult. Az A600-hoz hasonlóan 2.5” IDE merevlemez és PCMCIA egészítette ki a képet. Ha az ár/érték arányát nézem, akkor nem volt annyira jó, mint amit az A500 tudott 1987-ben. Ne értsétek félre, nem volt rossz gép, sőt nagyon is jó lett volna, ha már 1990-ben a piacra kerül.
Az A4000 is az AGA-ra épült, de a körítés erősebb volt: 68030 vagy 68040 @25MHz processzor, Zorro III, 32bit SIMM. Sajnos az ára is igencsak magasra sikeredett, de a munkaállomások körében még mindig megfizethető volt. Eddig nem említettem, de az Amigákat is lehetett nagyobb felbontású grafikus kártyákkal bővíteni. Ezek drágák és ritkák voltak, mint egy A4000-es. A gépeknek azonban a műszaki lemaradás mellett volt egy nagyobb gondja. Ezt a Commodore menedzsmentje okozta, ugyanis amíg A600-ból túl sok, addig 1200-ből kevés volt. A pénz állt a nehezen eladható gyengébb gépben és a forgótőke hiánya miatt nem tudtak eleget készíteni az AGA-ra épülőből.
Az Apple igyekezett tartani a lépést a Quadra 950 68040-es CPU-ja már 33MHz-en futott. Cserélgették a modelleket, de igazán nagy újdonságot ők sem mutattak be 1987 óta.
A IBM kompatibilisek ezzel szemben folyamatosan fejlődtek. Komoly árháború volt minden szinten. A 386SX-ek elkezdték átvenni a 286-osok helyét. Igaz azonos órajelen nem voltak jelentősen gyorsabbak, de amíg 286-ból ritka a 25MHz-es, addig az Am386SX processzorok is 40MHz-en mentek. Ez teljesítményben már egy 25-33MHz-es 386DX szintjét hozta a 2 évvel korábbi ár feléért. A közép mezőnybe a Cyrix új versenyzője is megérkezett, egy 486DLC simán felvette a versenyt egy 25MHz-es i486SX processzorral. A Windowsból is elkészült a 3.1-es verzió áprilisban. Az Amigás közönség szereti lenézni, de üzletileg a Microsoft Office programokkal meghozták az áttörést, egyre több program jelent meg rá. Mellékesen a Windows megoldotta a különböző hardverek problémáját, megfelelő kártyával és driverrel volt hozzá megjelenítő gyorsítás, még nagyobb felbontás…
Ha ‘92-őt értékelnem kellene, akkor az Atari teljesen lemaradt. Az Apple próbált kapaszkodni, de a Windows már a grafikai piacon is kezdte kihúzni a lába alól a talajt. Commodore vonalon a fejlesztések elkésettek voltak. Az Amiga 600 értelmezhetetlen volt, egyet előre, kettőt hátra lépett. Az A4000 már csak marginális szerepet kapott, néhány speciális területet leszámítva nem vásárolták. Az A1200 ár/értékben még versenyképesnek volt tekinthető, de már a játék fejlesztők is egyre gyakrabban PC-re jelentek meg elsődlegesen.
1993 – Sok és erős lúd…
1993-ról és a további évekről már nem írok részletesen. Ebben az évben jöttek ki az első Pentiumok, közép kategóriában taroltak az AMD és Cyrix 486 variánsok, alsóbb régióban a 386-ok lettek a megfizethető gépek. A sok gyártó között kialakult árversenyt tovább élezték a távol-keleti “második dzsunka jobbra” alkatrészek. Mindez együtt egyre gyorsabb és olcsóbb gépeket eredményezett. Érdemes megnézni mennyibe került egy Amiga és egy vele nagyjából összevethető IBM kompatibilis PC. A másik kettőről ne is beszéljünk, az Apple a mi pénztárcánkkal nem volt kompatibilis, Atarihoz meg nem tudtunk itthon játékot „szerezni.”
Az Amiga elveszítette elsődleges játékplatform szerepét, de még érkeztek rá a játékok. A lendület még vitte előre a platformot, de lényegi fejlesztések hiányában folyamatos hanyatlás várt rá. Nem hivatalosan természetesen máig érkeznek hozzá turbo kártyák és más kiegészítők, ezek akár többszörösére növelik a gépek eredeti tudását.
A 90-es években az Apple egy csendes válságot élt túl. A Motorola 68k széria problémáit megoldották azzal, hogy 1994-ben lecserélték PowerPC-re a processzort. A System, bár átnevezett és teljesen toldozott-foldozott kivitelben egészen 2001-ig maradt meg. A lényegi megújításához viszont a NeXT felvásárlására és ezzel Jobs visszatérése kellett.
Összefoglalva a ’93 utáni időszakot: az Atari és a Commodore sem bírta a fejlesztési versenyt. Egyre kevesebb és olcsóbb eladott gépből nem lehetett fenntartani a cégeket. A Commodore talán kicsit tovább is húzhatta volna, de az amúgy ígéretes CD32 Ali Mehdi féle “sikeres” management fiaskója már nem is egy szöget vert be a koporsóba, hanem szögbelövővel esett annak. Az Amigát ugyan még megmentette az ESCOM, de ez is csak átmeneti menedék volt. Az Atari a konzol és játék fejlesztés felé fordult amivel tovább tudtak életben maradni, de az ST vonal elhalt. Nagyjából a Doom-nál lett egyértelmű, hogy játékok terén is az IBM PC kompatibilisek váltak mérvadóvá. Emlékszem, hogy vacilláltam egy 1200-es és egy 386-os között, végül döntött a realitás és az utóbbit választottam. Úgy gondolom, főként tőlünk nyugatabbra, elég sokan jártak be hasonló utat.
Talán történhetett volna másként is, lett volna idő a korrekcióra, elvégre több év kellett a bukásukhoz. Ha jobb érzékkel nyúltak volna a platformokhoz, akkor lehet ma is léteznének az Apple-höz hasonlóan. Sajnos túl sok a ha és a talán…
Views: 47