Site icon frescho.hu

Apple IIGS

Az Apple IIGS a 16 bites számítógépek egyik jeles, de hazánkban kevésbé ismert képviselője. Érdekessége, hogy amíg hang és grafika terén felveszi a versenyt a konkurenciával, addig azokkal szemben megtartotta a kompatibilitását a 8 bites elődeivel. Ez szoftveres téren jelentős előnyhöz juttathatta volna, de a Apple a megjelenésekor már rendelkezett egy 16 bites géppel. A IIGS a tudásához méltatlanul így másodhegedűs helyre szorult a Macintosh mögött. Az okok között vegyesen volt technikai, marketing és emberi is:

A GS részben szakított az Apple II széria mechanikai felépítésével, a billentyűzet már nem alkotja a gép szerves részét, de megmaradt a bővítőkártyák fogadása. A billentyűzet és egér csatlakoztatására szolgáló Apple Desktop Bus ezen a gépen jelent meg először. A Mac-ek innen vették és használták hosszú évekig. Ez azért is jó, mert a kompatibilitásnak köszönhetően egy hibás vagy eltűnt beviteli eszközt könnyen lehet pótolni. A házban a táp, a felületszerelt alaplap és a bővítőkártyák találhatóak meg amiből egy a memória bővítésére szolgál. A 8MB-os RAM limit a maga korában bőségesnek számított, az én példányom csak 1MB-tal van kibővítve, de a legtöbb programnak ez is bőven elég. Háttértárnak legtöbben floppy lemezt használtak, a külső meghajtó kapacitása 800kB. Lehetőség van floppy emulátor és merevlemez (CF/SD kártya) használatára is. Ez a meghajtó a billentyűzethez hasonlóan szintén kompatibilis a Macintosokkal. Rá lehet kötni a korabeli Mac gépekre, ahogy én is tettem a Mac Classiccal. Az operációs rendszerük is nagyon hasonlít egymásra, ha a régi Apple II-től örökölt ProDOS-tól eltekintünk. A GUI-val rendelkező GS/OS menürendszere és kezelése is nagyon hasonlít a Mac-re, csak a IIGS színes kijelzője informatívabb. A sok közös pont mellett a gép két lényeges téren megelőzte a mostohatestvérét. A IIGS a megjelenített kép és a hang terén is lekörözi a Macintoshokat:

A IIGS a fentiek alapján egy nagyon jó gépnek tűnhet. Részben az is, ugyanis egy jól összeszerelt, minőségi darab. A billentyűzete és egere ma is jól használható, de akár modernebb darabra is lehetne cserélni. Hang terén lekörözött mindenkit és a grafikája ha nem is jelentette a csúcsot, de a korabeli Atari ST és Amiga szériával nagyjából egy szinten volt. A legnagyobb bajnak az bizonyult, hogy az Apple a Macintosh szériára koncentrált. A IIGS szerepelt a palettán: gyátották, árulták, de igaziból mostohagyerekként kezelték. Emiatt ugyan jelentek meg rá szoftverek, de ezek mennyisége csak a töredéke annak ami az Atari ST, vagy Amiga vonalon elérhető.

Nekem így is belopta magát a szívembe. Egy jól használható, jól összeszerelt, kicsit elfeledett gép. Ha lesz rá több időm és forrásom, akkor ki fogom használni a bővíthetőségét és kap egy merevlemezt vagy még inkább egy CF kártya adaptert. Esetleg ha nagyon elszalad a ló CPU turbó kártyára is beruházok, bár ez nem nagyon valószínű. Azt mindenesetre megérdemli, hogy gyakrabban elővegyem a polcról, mint eddig. Remélem 15 évig megint nem lesz vele semmi gond most, hogy az alaplapi akkumulátorát is kicseréltem.

MegnevezésApple IIGS
CégApple
OrszágUSA
Bejelentés1986 szeptember
Kivezetve1992 december
CPUWDC 65C816 @2.8MHz
RAM256kB (későbbiekben 0.5MB vagy 1MB RAM kártyával)

bővíthető 8MB-ig
ROM128 kB vagy 256kB (ROM v3)
Extra áramkörökVLSI, felületszerelt chipset

Mega II (Apple IIe egy chipen a kompatibilitás miatt)
IWM (Integrated Wozniak Machine, floppy vezérlő)
VGC (Video vezérlő)
Ensoniq 5503 (hang szintetizátor)
Operációs rendszerApple ProDOS (visszamenőleg kompatibilis)
Apple GS/OS (Részben ProDOS-on, részben Macintosh Systemre hasonlító grafikus OS)
GNO/ME (Grafikus OS, mutitasking)
Szöveges felbontás80x24 (Apple IIe-ből ismert módok)
Grafikus felbontás320x200 vagy 640x200
320-as módban maximum 3200 szín 4096-os palettából
640-es módban maximum 800 szín 4096-os palettából
Lehetőség van a módok soronkénti váltására.
Hang32 csatorna, 16 sztereó csatornává párosíthatóan
A 16 csatornából egyet fenntart az oprendszer, de közvetlen vezérléssel ez is vezérelhető
64 kB dedikált RAM
CsatlakozókADB (billentyűzet és egér)
Floppy
Joystick (analóg)
Monitor csatlakozó (RGB és kompozit)
2x DIN-8, RS422 soros port (nyomtató, modem, hálózat)
fülhallgató (3.5 mm)
Ár$999 bemutatáskor
Egyéboldcomputers: oldcomputers.net
Wikipedia: wikipedia.com

 

Views: 453

Exit mobile version