Site icon frescho.hu

Apple generációk – Az első 3 évtized gépei

Az elmúlt pár hét során valamiért Apple gépekkel foglalkoztam. Nem tudom miért alakult így, talán a blueSCSI és bacsis podcastjai indították be a sort. Ha már benne voltam a lendületben, akkor egyesével elővettem a félretett gépeket. Sajnos az újabbak közül több is javíthatatlan minősítést kapott, mert házilag nem tudom a kontakthibás BGA-kat javítani. De most inkább visszatérek a generációkra és főként azokra amiket még rendbe tudok rakni.

A generációk meghatározása nem egyszerű és vitatható. Ráadásul ezek időbeli elhelyezése sem egyértelmű, mert egymásra lógnak. Az is nehezíti a dolgot, hogy van olyan csoport amit tovább bontottam, mégis bizonyos szempontból egyként lehet őket kezelni. Megpróbálom megindokolni mindegyiknél, hogy mi alapján soroltam be és egy kis történelmi hátteret is adok, mert az Apple céges belső élete is helyenként felért egy szappanoperával, vagy éppen a Szovjetunió párttörténetét idézi.

Apple II-es gépek. Az I-es modellről mindenki hallott, de ma már nincs relevanciája. Ha lenne egy darab, akkor akkora értéket képviselne, hogy tuti nem állnék neki forrasztgatni, tesztelgetni. Vagy ha mégis, de az biztos, hogy csak nagyon óvatosan. Az első szériát követte a II-es ami nagyjából 7-10 revíziót élt meg attól függően mit tekintünk külön gépnek. Az eredeti Steve Wozniak munkája volt, aki még évekig részt vett a fejlesztésben. Vezetésével floppy vezérlőt terveztek a géphez, de készült 80 karakteres kártya, CP/M kártya és még sok más. A klasszikus formájú gépek közül az 1983-as IIe-re fáj a fogam. A korai darabok sokkal problémásabbak, míg az e Platinum változatát 93-ig gyártották. Ahogy látható a Macintoshok megjelenését majdnem 10 évvel élte túl és a 80-as évek közepétől még volt egy időszak amiben ezek a gépek tartották el az Apple-t. Praktikus okokból a kis helyen elférő, integrált floppy-val rendelkező IIc-t szoktam a legtöbbet előszedni. Van a polcon IIGS is, ami már inkább egy 16 bites gép ami még azért kompatibilis a régi verziókkal, de a kibővített tudása már karcolja az Amiga-Atari vonalat. Sajnos csak karcolja és pont annyival nehezebb rá szoftver találni, hogy inkább az Amiga verziókat részesítsem előnyben.

Klasszikus Macintosh vonal. Ezeket a gépeket Steve Jobs indította el, de volt egy kis kitérő előtte. Az üzleti vonalra szánt Apple III, majd a Lisa fiaskója után az utóbbi erőteljes karcsúsításával született meg az első Mac. A ’84-re utaló reklám azóta klasszikus lett, de azt kevesen tudják, hogy a kedvező fogadtatás ellenére az eredeti Mac nem lett üzleti siker. Jobs nem sokkal a piacra dobást követően cégen kívül találta magát. Egyszerűen hiába látta a trendeket, ha a jó csomagoláson túl nem tudta azokat eladni és mellékesen a cégen belül sikerült kiutáltatnia magát. Az sem segített, hogy nekiment John Scully-nak, hogy megszerezze a CEO pozícióját. Így aztán Jobs ment és megalapította a NeXT-et, az Apple-nél pedig tovább reszelték az eredeti Macintosht. Gyors egymás után jöttek a gépek, lett 512k memória, majd ez bővíthető lett a Plus-ban, ami bár merevlemezt még nem, de SCSI vezérlőt már kapott, így lehetett rá merevlemezt kötni. Aztán jött a beépített merevlemez stb. Az egybe integrált, fekete-fehér Mac-ek nagyjából a 87-es SE-vel lettek igazán jól használhatóak. Eddigre az operációs rendszer, amit egyszerűen csak System-nek hívtak is kiforrta magát, bár az egyik kedvencem, a 6-os verzió csak 88-ban jött ki. Az utolsó monokróm gép 1993-ig volt a piacon. Ha olcsón szeretne valaki olyan gépet ami jól használható, bővíthető és hozza a klasszikus érzést, akkor a Classic-ot vagy a Classic II-őt merném ajánlani. Már ADB-s egérrel és billentyűzettel működik, blueSCSI-vel szépen indul és egyszerű 9 bites SIMM memóriát használ.

Macintosh II gépek. Bármilyen meglepő, de Jobs ellenezte a a színes gépeket. Csak a távozását követően jelent meg a Macintosh II, majd ennek a továbbfejlesztett verziói. Elég változatos a felhozatal, az első modell 14 MHz-es 68020-as procijától egészen 68040-ig terjed a skála. PC-ben azt mondanám, hogy kb. a 286-486 vonulatnak felelnek meg ezek a gépek. Van nagy, munkaállomásnak szánt Quadra és olcsó, kis méretű tanulóknak szánt LC is a palettán. Közös pontjuk, hogy viszonylag jól bővíthetők, de saját kártyákat kérnek, már ha van bennük üres slot. Merevlemezből SCSI jár melléjük és az utolsó szériáknál már CD-ROM is akad. Az igazság az, hogy ez az időszak a fokozatos lecsúszás volt. Ugyan jöttek az új fejlesztések, de nem volt semmi radikálisan új. Kinézetre is fokozatosan beolvadtak az almák a PC-k közé. Az új System 7 is csak egy szépen tupírozott 6 volt. A Motorola sem tudta igazán tartani a lépést az Intellel és klónjaival. Mindezek mellett még drágák is voltak az almák. Nem, nem úgy drágák, mint ma amikor az M1 fogyasztásának, teljesítményének felárát el lehet kérni, hanem úgy, hogy nem volt mögötte már az a nagy plusz amiért új emberek Apple-t vettek volna. Kicsit olyan érzés, mint a Brezsnyevi pangás, Scully bele is bukott 1993-ban. Attól, hogy nem egy fényes időszak ezek között a gépek között is vannak érdekessége és főként jó ár/érték arányúak. A korai darabokat elkerülném, de egy IISi a maga 68030-as processzorával fürge System 7-es gép lehet. Ugyan nem bővíthető, de egy 68040-es procival megáldott LC-t egy hasonló tudású 486SX mellé rakva jól bemutatható, hogy a PC mennyire feljött az Almák nyakára.

Átmeneti PowerPC Macintosh gépek. Scully és az őt követő vezetők látták, hogy baj van és próbáltak előre menekülni. Új processzor után néztek, ez lett a Motorolával és IBM-mel közösen megalkotott PowerPC. Nyers erőben nem volt rossz döntés, már csak operációs rendszer kellett hozzá. System 7-ből faragtak olyan verziót ami futott az új processzoron, illetve megoldották, hogy a régi 68k szériának a kódja fusson az új gépeken a kódot dinamikusan fordítva. Érdekes, hogy a System egy része is így futott sokáig. De a 7.5-ös verzióra tényleg csak a megoldották volt a legjobb jelző, nagyon kellett volna egy új oprendszer amit viszont nem tudtak megalkotni. Tipikus management hibát követtek el, mindig újabb és újabb ötletek, átgondolások, partnerek jöttek, de készen sose lettek. A Win 95 ellen kiadták a Mac OS 8-at 1997-ben, majd a Mac OS 9-et 1999-ben, de ezekben inkább a régi System élt tovább, illetve egy lerakatnyi külső fejlesztőtől felvásárolt tákolás. Kicsit előre ugrottam, mert Scully-t váltó Spindler 3 év alatt nem tudta a két, Newton és Copland fedőnéven futó, project egyikét sem realizálni, tehát 1996-ban neki is menni kellett. Csak kb egy évig volt CEO Gil Amelio akit bár nem szerettek, de pár dolgot helyre rakott. Kérdés ebben Michael Scottnak mekkora szerepe volt, de a lényeg, hogy kiadták a MacOS 8-at és megvették a NeXT-et. Az ráncfelvarrt oprendszer fontos lépés volt, hogy valami életjelet mutassanak és a felszínen maradjanak amíg nincs meg az új rendszer. A NeXT pedig hozta az új OS-t és Steve Jobs-t, aki 1997-ben átvette a cég irányítását. Az átmeneti PowerPC korszak egészen a New World ROM-os gépek 1998-as megjelenéséig tartott. Nem is tudom mit érdemes elmondani róluk, mert annyira nincs rajtuk semmi új az előző korszakhoz képest. Persze vannak újdonságok, gyorsabb processzor, CD-ROM, a késői gépekben PCI port, de a cégen belüli változások érdekesebbek, mint ezek a gépek. Egy 75 MHz-es 7200-on elfogadhatóan fut a Mac OS 8 és a quake is. Ja és ehhez is jó a blueSCSI. Biztos elfelejtettem valamit róluk, de annyira semmilyenek, hogy nem tudom mit.

Szép új világ, azaz a New World ROM gépek. Visszatért Jobs és nekilátott a munkának. Az operációsrendszer előtt már megszülettek az új generáció első tagjai. Ugyanúgy PowerPC hajtotta ezeked, de már G3 néven marketingelték a processzorokat és szép színes, formatervezett házba csomagolták őket. A felszín alatt is lényeges változtatás történt, gyakorlatilag minden legacy dolgot kipucoltak a rendszerből, az akkor vadonat új USB portra álltak át és úgy általában ismét jól megkülönböztethetők lettek az IBM kompatibilis gépektől. Az új iMAC-ek vagy a hozzájuk hasonlóan igen színes egyéniségű clamshell laptopok hamar közkedveltek és ami lényeges kelendőek lettek. Egy ilyen gépen a MacOS 9 is szépen fut, korai 3D játékokhoz az ATI Rage gyorsítók nagyjából elegendőek. Az új operációs rendszer Mac OS X néven csak 2001 tavaszán került a piacra, ehhez több RAM szükséges, de elegendő memóriával egy G3-as még a későbbi 10.3-as verzióval is elballag. De ha őszinte akarok lenni, akkor OSX-et jó szívvel már G4-es gépen futtatok. Az Inteles átállásról már nem akarok írni, mert már egy G5 is teljesen modern gép benyomását kelti. Egy LCD-s iMAC, vagy G5-ös mini persze sebességben ma már nem elegendő, de formára teljesen modernnek hat. Ezek közül a gépek közül a G5-ös modellekkel többször megjártam, a kelleténél jobban melegednek és hajlamosabbak arra, hogy feladják a küzdelmet. A G3-as színes egyéniség, egy gyűjteményben nagyon jól tud mutatni egy jobb állapotú darab. Egy különleges G4 Cube-ra nekem is fáj a fogam, de nem panaszkodhatok, mert van egy 1.25 GHz-es Quick Silver G4-em ami bár nem a leggyorsabb, de megbízható darab.

Az utolsó G5 és első Intel gépeket kinézetre senki nem tudná megkülönböztetni, de a Core 2-es darabok nekem még nem számítanak elég öregnek, talán azért sem, mert egyet hosszabb ideig használtam saját gépként. Miközben írtam a bejegyzést volt időm gondolkozni, hogy melyik a kedvenc korszakom a fentiek közül. Talán ami közelebb áll hozzám az a Classic, mert elég sokat szöszmötöltem a javításával. A IISi-vel is hasonló az ábra, ezek ketten lefedik a korai gépeket. Újabbakból most a G3-as iMAC vitt el több időt, nosztalgikus húrokat pengetett miközben játékokat válogattam rá. A telepítése már sokkal könnyebb, mint a régi gépeké, ezért adok neki is egy szavazatot. Ha már szóba jött a telepítés, akkor valamelyik következő bejegyzés valószínűleg arról fog szólni, hogy melyik géphez milyen System-et választottam és azt hogyan sikerült felvarázsolni a helyére.

A bejegyzésben a wikimediáról használtam fel képeket CC licenc alapján. Ha ti is úgy gondoljátok érdemes őket támogatni. Felhasznált források:

Apple IIe

iMac G3

 

 

Views: 198

Exit mobile version