Többször nekifutottam, hogy a Commodore történetéről írjak, de mindig arra jutottam, hogy lehetetlen összefoglalni röviden mégis ismét nekifutok a feladatnak. Talán ha csak egy vázlatot írok, akkor nem veszek el a részletekben.
A cég kezdeti évei egy emberhez köthetőek. Jack Tramiel Lengyelországban született, majd második világháborút követően – Auswitzot túlélve – vándorolt ki az USA-ba. A hadseregbe belépve írógépekkel foglalkozott. 1953-ban erre a tudásra alapozva alapította meg a cégét, amit Commodore-nak nevezett el és irodai gépek, pl. mechanikus számológépek és írógépek javításával, majd forgalmazásával, gyártásával foglalkozott. Ez a ’60-as évek elejéig jól is ment, amikor a japán konkurencia miatt kénytelen volt befektetőt keresni. Ekkor szállt be Irving Gould a cégbe.
Az elektronikus számológépek ekkoriban bontogatták a szárnyukat. Tramiel időben váltott a digitális számológépek irányába. A más által gyártott vezérlőket LED kijelzőkkel párosították. Az üzlet jól ment amíg a fő beszállító Texas be nem lépett a piacra. A TI-nél logikusan úgy gondolták, hogy házon belül is gyárthatják a számológépeket, így a hasznot végre ők zsebelik be. Árban alámentek a Commodorenak és nekiláttak kiszorítani azt a piacról. A céget csak Gould újabb tőkeemelése mentett meg, aki így a legnagyobb részvényessé vált.
A következő váltást a MOS megvásárlása hozta. Tramiel eredetileg olyan céget keresett amelyik le tudja neki gyártani a számológépekhez szükséges chipeket. Azonban a MOS-nál egy kis csoport, Motorolától átigazolt mérnök nem sokkal korábban megalkotta a 6502-es processzort. A csoport vezetője éppen távozni készült a felvásárlás idején. Chuck Peddle végül maradt és levezényelte a Commodore PET megalkotását. A PET elsősorban üzleti modellként vált sikeressé és komplett családot alapoztak az első gépre.
1980-ban ismét következett egy irányváltás. Tramiel a Sinclair gépekről példát véve nem a PET-ben látta a jövőt, hanem a tömegnek akart gépet gyártani. Az első „computers for the masses, not the classes” gép a VIC-20 lett. Technikailag nem volt forradalmi, de az ára és a program ellátottsága sikeressé tette. Tramiel nem felejtett és könyörtelenül visszavágott a Texasnak. Ahogy egy interjúban nyilatkozta: „Business is war, I don’t believe in compromising, I believe in winning.” Az agresszív árpolitika hatalmas veszteségeket okozott a Texasnak, ami végül kilépett a home computer piacról.
A VIC sikerét ismételte meg még nagyobb léptékben a C64. Azonos paraméterekkel a legtovább és legnagyobb példányszámban gyártott számítógép. Az ára ráadásul követte ahogy a csúcsról az olcsó játékgép kategóriába csúszott le. A hatalmas szoftverválaszték jó választássá tette még akkor is, amikor már sokkal nagyobb tudású gépek voltak a piacon.
Volt persze néhány mellékvágány is, ami kevésbé bizonyult sikeresnek. Ilyennek bizonyult például a PET-et követő üzleti gépek, valamint a TED család és a Commodore 128 is. Az utolsó kettő megérdemel egy külön bejegyzést. A TED nem csak azért, mert az utolsó Tramielhez köthető fejlesztés, de azért is, mert a családba tartozó 16 és Plus/4 hazánkban elterjedt volt. A C128 is kihagyhatatlan, mert technikai kuriózum a dupla processzorával, bár a legtöbbet szerintem simán 64 módban használták.
’84 januárjában Gould megszabadult Tramieltől. A CES-en különböztek össze. Tramiel tovább nyomult volna az árakat alacsonyan tartva amíg Gould a nagyobb nyereséget tartotta fontosnak. A Commodore következő nagy dobását az Amiga jelentette. Ez külső fejlesztés volt amiért az addigra az Atarit felvásárló Tramiel elől az utolsó pillanatban kaparintottak meg. Az A1000-es 1985-ös bejelentése sokkolta a konkurenciát. Az új gép a grafika és a hangzás téren is lekörözte a piacon lévő gépeket. Sajnos a cég új irányítása nem tudta kihasználni ezt. Ennek pénzügyi és vezetési okai is voltak. Az előbbi érdekesnek hangozhat, ugyanis a Commodore gyártotta ekkor a legtöbb gépet, mégis ismét a csőd szélén táncoltak. Végül a fejőstehén C64 és a „cost cutting” mentette meg a céget a csődtől, de ennek nagy ára volt. Sok fejlesztést és terméket szüntettek meg, hogy spóroljanak.
Az Amiga széria apránként fejlődött. ’87-ben kijött a jól bővíthető A2000, majd nem sokkal később az olcsó 500-as. Ez utóbbi gyorsan az egyik legjobban vágyott játékgép lett. Sajnos innen már lefelé áldozott a Commodore csillaga. A fejlesztések elhúzódása és a pazarló vezetésnek köszönhetően a több éves technológiai előnyt sikerült a konkurenciának ledolgoznia. Az eredeti (OCS) Amiga chipsetet az ECS-re épülő gépek követték (500+, 600) csak évekkel később követték. Ezeknél grafika és a hang terén nem történt előrelépés. A 2000-es és A3000-es utóda természetesen a bővíthetőségnek hála tudott fejlődni, de az eladott gépek gerincét nem ezek képezték.
Nem említettem eddig a PC kompatibilis gépek gyártását, ezek az Amigákkal párhuzamosan készültek. Sokan lenézik, sőt szeretnék letagadni ezt a vonalat. Az európai, azon belül a német piacon még a PET-tel vált jelentős szereplővé a Commodore. Ezt a sikert és a nevet kihasználva százezres nagyságrendben adtak el IBM kompatibilis gépeket.
Az utolsó Amigákat az AGA chipkészletre alapozták. Az 500-as utódjának szánt olcsóbb A1200 és a drága A4000 sajnos elkésett. Ezért elsősorban a profitéhes, számítástechnikához nem értő vezetés tehető felelőssé. Nekik köszönhetően jutott el oda a kb. 5 évvel a többi gép előtt járó Amiga, hogy 1992-ben a PC-k is lassan elérték azt a szintet amit az új a gépek nyújtani tudtak. Az IBM klónok ellen már az alacsonyabb ár sem volt elég.
1994-ben a Commodore csődbe ment. A maradékot kiárusították, az Amiga vonalat az ESCOM vitte tovább, de ’96 közepére ők is bedobták a törülközőt.
Views: 626