retro gépek A-tól Z-ig

VIC-20 adatlap

A Commodore VIC-20 volt az első, amit Tramiel “computers for the masses, not the classes” mondása alapján építettek. A megalkotása elég zavaros történtet, megér egy saját bejegyzést. Most inkább csak a technikai részletekről lesz szó.

Többen is csodálkozva jegyezték meg, hogy teljesen úgy néz ki, mint egy C64. Igen, nagyon hasonlítanak kívülről, de a 20-as volt az előd, aminek a házát és billentyűzetét legalábbis részben örökölte a 64-es. A VIC-20 PCBVIC inkább a PET szériától örökölt. A CPU és a 6522-es VIA (Versatile Interface Adapter = IO port illesztő) megegyezik, ahogy az alap szoftver (kernal, BASIC a MOS901486) is a PET-ből érkezett. Az újrafelhasználás gyorsította a fejlesztést. Újdonságot a MOS6560-as (MOS6561 a PAL verzió) VIC jelentett. A cégen belül nem volt új darab, mert az alapját még 1977-ben tervezte Al Charpentier. Eredetileg videojátékokba szánták, de egyetlen megrendelőt sem találtak rá. Robert Yannes ezt bővítette kicsit ki és így készült el a VIC. A tudása nem volt jobb, mint amit a konkurencia (Atari, Texas Instruments) fel tudott mutatni. Az eredeti célra, játékgépek építése, jól megfelelt volna, de a Commodore mérnökök között is többen kritizálták. Az elkészült gépnek volt néhány negatív és pozitív vonása:

  • Egy sorban csak 23 karaktert tudott a gép
  • A VIC csak a drágább SRAM memóriát támogatta
  • Csak 5KB memóriát kapott, amit a SRAM magasabb ára is indokolt
  • Nem támogatott spriteokat
  • Grafikai és hangbeli tudása elegendő volt a konzolon futó programokhoz
  • A billentyűzet jó minőségű volt, Tramiel tanult az első PET-ek hibájából
  • PET-ről a programok portolása viszonylag egyszerű volt
  • Olcsón lehetett gyártani a gépet

Az utolsó pont volt Tramiel legfőbb célja. Először a japán verzió jelent meg VIC-1001 néven. Tramiel egy vezetői értekezleten mondta, hogy “The Japanese are coming, so we must become the Japanese!” Nem csak japánokká lettek, de megelőző csapást is mértek rájuk. Ezt követte az amerikai VIC-20, majd az európai PAL verzió. A német nyelvű piacon ismét új nevet (VC-20) kapott a gép, ugyanis a VIC eléggé hasonlít az obszcén fick szóra.

A géphez elég sok kiegészítőt gyártottak. A floppy meghajtó és a magnetofon is kompatibilis a C64-gyel, ahogy az egy szem joystick csatlakozó is standard Atari féle DB9-es formátumú. A hátul található portba lehetett bedugni a memória bővítést is, ami komolyabb használathoz, programozáshoz elengedhetetlen volt. A fejlesztőket részletes dokumentációval segítette a cég, ami sok fejlesztőt vonzott. A Commodore jelentős mennyiségű programot jelentetett meg cartdrige formátumban. Ezek nagy része játék  és egyszerűen egy ROM IC-t tartalmaznak.

A VIC-et végül több, mint 4 évig gyártották. A különböző revíziók nagy része a költségek csökkentését célozta meg. Ez nagyon fontos volt, mert a TI árharcot robbantott ki. Ezt végül a Commodore nyerte meg. Talán ennek is köszönhető, hogy a VIC-20 lett az első gép amiből több, mint 1 millió darabot értékesítettek. A sikert nem a műszaki paramétereinek, hanem az alacsony árnak, a sok szoftvernek és a jó marketingnek köszönhette a gép.

 

MegnevezésVIC-1001 (japán)
VIC-20
VC-20 (német)
CégCommodore
OrszágUSA
Bejelentés1980 október (japán)
Kivezetve1985 január
CPUMOS6502 @1MHz
RAM5 kB statikus RAM
ROM8 kB BASIC
8 kB KERNAL
4 kB Karakter
Extra áramkörökVIC MOS6560 vagy 6561 (videó és hang)
VIA MOS6522 (interfész áramkör)
Operációs rendszerCBM BASIC V2.0
Szöveges felbontás22x23 (programból újradefiniálható karakterkészlet)
Grafikus felbontás176×184 (Hi-Res mód, 8×8 pixel azonos színnel, maximum 8 szín)
88×184 (8 karater, 8 keret és 16 háttérszín)
Hang3 csatorna, négyszögjel (minden csatorna 3 oktávot fog át, egymástól 1-1 oktávval eltolva)
1 zaj csatorna
CsatlakozókTáp bemenet
1x Joystick
Bővítő port
Videó és hang kimenet
IEEE-488 (floppy)
Datasette (magnetofon)
User port (RS232, Centronics)
Ár299.95$ (USA bemutatás, 1980 június)
100$ (1983 április)
EgyébAjánlott kiegészítő: Penultimate cartridge
Wiki: VIC-20

Találatok: 361



1 thought on “VIC-20 adatlap”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük