A 80-as években nem igazán volt könnyű segítséget találni számítógép vásárláshoz. A Mikroszámítógép magazinban lehetett néha olvasni a trendekről, de az igazsághoz hozzá tartozik, hogy az információ áramlás eléggé lassú volt. Ezt nem lehet az újságíróknak felróni, mert egyrészt ott volt a lap kiadásából adódó késleltetés, másrészt a vasfüggöny hatása. A kelet és nyugat szemben állása nem csak az emberek, de a hírek áramlását is korlátozta. Ha az ember kiválasztott egy gépet, akkor sem volt egyszerű a dolga. Össze kellett szedni a több havi fizetésnek megfelelő vételárat, majd azt valutára váltani. Ma már nehéz megérteni, hogy hogyan sikerült ezt megoldani úgy, hogy három éves valutakerete volt minden embernek és az is erősen limitált volt. Persze létezett egy nem teljesen legális megoldás, a Keleti pályaudvaron az araboknál a forintot kicsit rosszabb váltási aránnyal osztrák schillingre vagy nyugatnémet márkára konvertálta az ember. Ha a kék útlevél is megvolt, akkor jöhetett az utazás, a pénz kicsempészése, majd a gép beszerzése. Az utolsó akadályt a határ vissza felé történő átlépése jelentette. Vagy bevallotta az ember a behozott gépet, vagy reménykedett, hogy az éles szemű finánc nem szúrja ki a többi cucc mellett. Ezt a nyugati oldalon a Cocom lista miatt, a hazain pedig a vám miatt kockáztatta meg az ember. A Cocom lista a nyugati országok kiviteli korlátozása volt, hogy a szocialista országok ne tudjanak modern technológiát beszerezni. Persze ami 1982-ben modernnek számított 89-re már elavult, de itthon így is jónak számított. De kicsit előre szaladtam, érdemes írni arról is, hogy miként találtuk ki mit vegyünk.
A kapitalista országokban már évtizedes gyakorlata volt ekkor a katalógus áruházaknak. Több száz oldalas katalógusokból lehetett a cipőfűzőtől ZX spectrumig minden félét rendelni. Egymást követték oldalakon keresztül a fehérneműk, szőrme kabátok, színes TV-k, HiFi tornyok és természetesen a home computerek. Az interneten szerencsére fellelhetőek ezek a katalógusok, vagy legalábbis azon oldalak belőle amiket idővel kívülről fújtunk. Hány kilobájt, milyen joystick kell hozzá, datasettet kell venni mellé vagy megy a meglévő magnóval, szettben mennyibe kerül és a legfontosabb, hogy mennyi programot és kitől lehet szerezni. Az emlékeim alapján írtam egy listát, hogy nagyjából mik voltak a megfizethető és vágyott gépek. A videó kicsit más szemszögből mutatja be, ezért érdemes a listát is átfutni.
- 1981 – ZX81 Tudom, hogy egy elég gyenge gép, főként az 1kB memória ami kevés, de ezt kompenzálta az ára. ’82 elején egy kitként behozott darab lett az első családi számítógépünk. Nem is ragozom tovább, az első mindig első marad.
- 1982 – VIC-20 Színes gép 5kB memóriával, megfizethető áron. Az ára a C= és a Texas közötti háborúnak köszönhetően folyamatosan zuhant, ezt a Mikroszámítógép magazin is megírta 83-ban. Alternatívaként a Sinclair Spectrum jöhetett szóba. Az ára mellett a tudása is korrekt volt és program is akadt rá. A C64 megjelenése nem hatott meg minket, kb. úgy néztünk rá, mint ma egy 2 millióba kerülő Mac-re. Szép-szép, de miből?
- 1983-84 – C64 annak aki meg tudta fizetni. Aki nem, annak a VIC-20 vagy a Speccy maradt a jó választás, engem is meglepett, hogy mennyit esett az áruk. Persze olcsónak maximum nyugati fizetésből lehetett őket mondani. Mi maradtunk a ZX81-nél, de már régen 16 kB memóriával amibe egész korrekt programok is befértek.
- 1985 – Itt hirtelen elég sok dolog történt. A már említett árháború ekkorra hozta meg a legnagyobb hatását. A Texas Instruments kiszállt a home computer üzletből, Tramiel otthagyta a Commodore-t és részben megvásárolta az Atarit. A Commodore új managementje félrevitte a TED projektet. Az előbbiek után két olcsó gép is lett a piacon. Az Atari 800XL itthon nem volt jó választás, mert nem volt egyszerű programot szerezni rá. A TED széria bukása után viszont annyira olcsó lett a C116, a C16 és a Plus/4, hogy a gyengébb programok mellett is megérték az árukat. Főként, mert az iskolákba is elég sok került, így lehetett hozzájuk másolgatni innen-onnan, ilyen-olyan játékokat. A Commodore 64 még mindig egy áhított gép volt és egy datasettel, ha nehezen is, de be lehetett suvasztani valahogy a keretbe. A nagyvas az Atari ST lett: 16 bites processzor, legalább 256 kB RAM, floppy meghajtó, egér, grafikus felület és magas ár.
- 1986 – Az árcsökkentés éve volt. A TED széria készletei lassan kifogytak, a 800XL-t a lengyelek hordták haza szorgalmasan, már ha tudták. A C64 ára fokozatosan csökkent, a C128 értelmezhetetlen volt annak aki játszani akart rajta. Az ST ára emészthetőbb lett, megfizethető alternatívája volt a jóval drágább IBM klónoknak.
- 1987 – Az Amiga 500 végre megérkezett, letaszítva az ST-t a dobogó első helyéről. A megfizethető kategóriában a C64 volt a koronázatlan király, de hogy ne ússzuk meg olcsón, ekkor már egy floppy is jó lett volna hozzá. Jól időzítve, akár két részletben hozzá is lehetett jutni. Majd ha megvolt, akkor ismét elkezdhette az ember a gyűjtögetést, csak ekkor már egy A500-ra.
- 1988 és 89 – A C64 még olcsóbb lett, már-már azt mondanám, hogy megfizethetővé vált. Kicsit fanatikusok megfelelő kosztpénz körüli manőverek és a már meglévő C64 értékesítése után pedig beszereztek egy A500-at. A felhők azonban elkezdtek gyülekezni a mikro gépek fölött. A PC klónok ára vészesen csökkent. Bár az A500 tudás/ár arányától még messze voltak, de egyértelmű volt a térnyerésük.
- 1990-re egyértelmű volt a trend. Nem jött az újabb olcsó Amiga, a PC-k alja árban, a teteje tudásban kezdte elérni amit az A500 tudott. Az ár/érték előny fogyott, mert azok a fránya DOS-os gépek évről-évre léptek előre 1-2 mezőt.
A 80-as években az volt a szép, hogy szinte minden évben történt valami. Minimum eltűnt 1-2 gyártó és csökkentek az árak, de volt olyan év amikor még radikális változások történtek. Ez nem csak szépsége a korszaknak, de akkor a szoftverek terén fejtörést is okozott. Sajnos végül sok lúd disznót győz módon a PC-k leterítették a home computereket. Azok fokozatosan a C64, majd az Amiga szériával párhuzamosan végleg kihaltak.
Views: 196