Hozzájutottam egy 2000-es Amigához amit pár hete rakosgatok jobbról balra, majd balról jobbra, de az Ünnepek előtt végre elszántam magam a cselekvésre. Elsősorban a benne árválkodó egy szem kártya miatt kívántam meg, a többi részét el is adhattam volna, de miközben belepislanottam elkapott a gépszíj. Az igazság az, hogy van már egy működő példányom, így kicsit feleslegesen fogtam bele az egészbe, de nem tudtam veszni hagyni szegényt. A szokásos baj érte, az akku szivárgása ugyanis a korszak gépeinek általános halálozási oka. Az elektrolit nem csak az alaplapot marta meg, de a háznak is rendesen odavágott. Az elektronikáról lehet, hogy még írok, de egyelőre csak a karosszériával foglalkozok.
Szóval kifolyt az akkuból a szmötyi. Ez csak a baj egyik fele, de valami furcsa helyen tárolhatták a gépet, ugyanis több helyen is elkezdett rozsdásodni a kasztnija. Alaplapon kívül a házon sok helyen találtam korróziót: az alaplap alatt volt pár folt, a hátlap jobb oldalát rágcsálta a rozsda, illetve a meghajtókat, a tápot tartó lemezt is jócskán kikezdte a táp borításával együtt. Gondolkoztam, hogy mit lehetne csinálni ezzel, de mivel nem egy PC amihez viszonylag könnyű találni cseredarabot, ezért maradt a felújítás. Házilag könnyen kivitelezhető a csiszolás, passziválás, festés folyamata, csak erőt és időt igényel. Persze írni könnyebb, mint csinálni, mivel ebben nincs gyakorlatom nem is lett tökéletes az eredmény, de a kiinduláshoz képest magabiztosan mondhatom, hogy megérte a befektetett időt. Szerencsére nem látható helyen követtem el a hibákat, de tanulságként leírom, hogy mit csináltam és mire kellett volna jobban odafigyelni.
A kiinduló állapot tehát egy többé-kevésbé rozsdás ház, illetve annak az alkatrészei. Az első lépés az volt, hogy szétszedtem szép apró darabokra. Ez részben már csak az alaplap és táp átfésülése miatt is szükséges lett volna. Sajnos a bontás közben belefutottam 2 olyan rozsdás csavarba amiket csak a fejük lefúrásával tudtam kiszedni. Egészen egyszerűen annyira megette őket a rozsda, hogy nem volt meg a kereszthorony. A műanyag alkatrészeket, már ami még megvolt, szépen kiszedtem és félreraktam. Amiért nekikezdtem jól látható a tápot és meghajtót is tartó keresztmerevítőn.
A művelethez nem kellett sok szerszám. Egy fúró 2-3 drótkoronggal, egy kis drótkefe a szűkebb helyekre, rozsdamaró ecsettel és kesztyű került elő a szekrényből. Csiszolásnál a vastag kesztyű nagyon hasznos, a drótkorong nem kegyelmez az ember kezének és a sorjás lemez ellen is véd. A képen nincs rajta, de nagyon gyorsan kiegészítettem egy védőszemüveggel és maszkkal a felszerelést. Az utóbbiból érdemes valami jobb fajta aktív szénszűrőset használni a vegyszerezésnél, de erre még visszatérek.
Kitartó csiszolással távolítottam el a rozsdát, nagyjából 3 órát bíbelődtem az alaktrészekkel. Az öreg behajtó elég belépő példány, de így nem sajnáltam kínozni. Jól látható, hogy mennyi rozsdát szedtem le, ezért csak valami műhely félében szabad nekilátni a családi béke érdekében.
Az Evipassos kezeléshez egy rozsdamentes tepsit használtam, így nem csorgott szét a sav. Már a flakon kinyitása előtt lecseréltem a kesztyűt a művelethez jobban megfelelőre. A gumikesztyű megvédett a foszforsavtól amit a legtöbb rozsdamaró-átalakító tartalmaz, azonban a keletkező gázokra nem jó. Vagy nyitott helyiségben csinálja az ember, vagy valamilyen gázszűrős maszkot érdemes felvenni. Amikor ecseteltem az acélt konkrétan hallottam ahogy pezseg a vegyszer, ezért inkább fagyoskodtam, de biztosra mentem a védekezésben. Többszöri ecsetelés és közben durva ecsettel dörzsölés hatására a maradék rozsda szürkés-feketés színt öltve átalakult, tehát következhetett a bő vizes mosás. Elvileg a vegyszer nem marja meg a gumit, krómot stb., de itt is a családi békének megfelelően fő az óvatosság. Először a felfogott vegyszert leöntöttem üvegbe, ez veszélyes hulladék. A tepsit a fém alkatrészekkel bő hideg, majd forró víz alatt elmostam miközben még egyszer átdörzsöltem ecsettel. Ezt gyors áttörlés és szárítás követte, végül a kézi drótkefével még egyszer átmentem a vasakon és előkészültem a festésre.
A festéshez is jó szellőzés kell, illetve valami alátét amit nem sajnál az ember. Egy nagy IKEA-s komód dobozát használtam festő alapnak, illetve új gumikesztyűt vettem fel. Közvetlenül fújás előtt még egyszer áttöröltem izopropil-alkoholos ronggyal az alkatrészeket, hogy száraz és a zsírmentes a felületre kerüljön a festék. Alapozó vagy lakk helyett cinkpor spray-t használtam, hogy védjem a rozsda kiújulásától a házat. A külső, illetve nem festendő részeket maszkolószalaggal takartam ki 99%-os sikerrel. Ezt követően ismét kinyitottam a garázs ajtaját, mert a művelet közben fontos a szellőzés. A képen a fújás közbeni állapot látható, de nem adja jól vissza az állapotot. Inkább több vékony rétegben igyekeztem dolgozni, mint egy vastaggal. A hátlapon így is megfolyt egy helyen a festék, mert többet kellett volna várni a rétegek között. A megadott 10 perces száradás helyett fél órát hagytam, de ez sem volt elég a pár fokos helyiségben.
Hogy milyen lett a végeremény? Amikor összeraktam a házat nagyjából meg voltam elégedve egészen addig amíg a 3.5″-es meghajtó a kezembe nem került. Aztán úgy döntöttem, hogy egye kutya, ha már ennyit foglalkoztam a géppel, akkor megérdemel egy Gotek-et. Ezzel az irányváltással legalább nem kell megint elölről kezdeni a folyamatot a floppy miatt, bár a felső borítás még így ishátravan.
Az elektronikára majd az ünnepek alatt kerítek sort a bejgli kipihenése gyanánt. Az akku rendesen elintézte az alaplapot és a tápegységre is szánni kell egy kis időt, hogy megbízhatóan tegye a dolgát. Végszóként a tanulság: Még több türelemmel kell nekilátni és rögtön a kezdésnél jól át kell nézni az egész gépet, hogy semmi se maradjon ki a szórásból.
Views: 333