Túl vagyunk az ötödik kiállításon. 2 napig lehetett a retró gépekkel játszani Fülén. A számítógépek mellett még hűtőbordák, processzorok, dobozos játékok, videokártyák és PDA-k vittek színt a kiállításba. De első sorban nem a kiállításon szereplő gépekről szeretnék írni, hanem arról, hogy ez belülről hogyan nézett ki, mennyi energiát igényelt. Ha a kiállított gépek érdekelnek, akkor azokról a következő nem is olyan rövid videó-t készítettem.
A háttér munkálatok listája jó hosszú, a leírásom pedig szubjektívre sikerült, de amit már most kiemelnék, hogy minden kiállító, segítő kéz megérdemli a köszönetet, közülük is elsőként bacsis aki nélkül az egész nem jött volna létre. Na de vágjunk is bele a történetbe.
Nyugodtan mondhatom, hogy a tervezés már a 2018-as kiállításon elindult. A tavalyi látogatószám 400 körül alakult és már akkor látszott, hogy a kultúrházban át kell szervezni a helyszínt, mert nem férünk el. Az első ötlet az volt, hogy további két helységbe pakoljuk ki a gépeket. Felmerült, hogy ki jön még, mint kiállító. A legnagyobb kérdés az volt, hogy egyáltalán milyen cuccok érdekelhetik a közönséget. Az hamar kiderült, hogy ha minden klappol, akkor ismét zsúfolt lesz a kultúr. Bacsis bedobta az ötletet, hogy meg kellene próbálkozni a tornateremmel, de ekkor még megpróbáltam lebeszélni a macera miatt. Ahogy átléptünk 2019-be lassan kiderült, hogy nincs sok választásunk, ezért a főnök belevágott az egyeztetésekbe és a papírmunkába. Szerencsére a bürokrácia útvesztőiben sikerült nem eltévedni. Ebben nem csak én segítettem, hanem akadt még másik lelkes segítő is. Tartottuk egymásban a lelket, szurkoltunk, egyeztettünk, ötleteltünk.
A helyszín keresése mellett nagyban zajlott a technikai rész is. Most, hogy visszalapoztam az üzenetváltásainkat tűnt fel, hogy szinte nem múlt el úgy egyetlen nap sem, hogy ne beszéltünk volna. A napi átlag 15 üzenettel már egy gyengébb topicot is vihettünk volna. Van benne minden: Egy kis technikai részlet, milyen gépet, hogyan és hova szán valamelyikünk. Ki jön még és mit hoz, segít, ad hozzá a képhez. Megszületett az A-csapat ötlete (Amiga, Acorn, Apple…) és beszélgettünk a PC részlegről is nem keveset. Érdekes színfolt volt az egészet végigkísérő baráti győzködés, érvelés, vita PC vs. Amiga vonalon. A blogjainkban jól lehetett követni ahogy az új gépek készülgettek. Volt úgy, hogy valamelyikünk már kezdett belefáradni, de tartottuk egymásban az irányt és a lelkesedést.
Menet közben a kiállítók létszáma 6-ra emelkedett. Fontos megemlíteni a „segédcsapatokat” is, akik kevésbé voltak a reflektorban, de nélkülözhetetlennek bizonyult a munkájuk. Úgy érzem nagyon jó csapat jött össze, volt aki végig kísérte az egészet és ötletekkel, tanácsokkal segített. Akadtak nem kevesen akik 1-1 feladatba segítettek be és olyan is, akit csak hirtelen berántott az örvény. Bacsis listája nem teljes, így utólag is megérdemli mindenki a köszönetet.
Ahogy megjött a tavasz Sanyi belevágott a marketingbe. Én szkeptikusabb voltam, de nem volt mit veszíteni. Végül jó visszhangot kapott a BRSZK, megjelent cikk, interjú, ismertető több országos és szakmai médiában. Ekkor már nem volt megállás, pedig még nem volt aláírt szerződés. Az is kiderült, hogy a költségvetés más szintre lép, ezért elindult a támogatók keresése is. A lényeg, hogy bejött a dolog és már csak egy kör volt hátra.
Mármint azt hittük, hogy már nincs sok probléma hátra, de csak az utolsó néhány hétben pörögtek fel igazán az események. Nem is gondolnátok, hogy 16 géphez mennyi tápegység, kábel, mindenféle csetresz tartozik és a monitorokat még nem is említettem. Csak az ismertető kártyák elvittek majdnem egy teljes hétvégét. Végül 3 nekifutással sikerült lejuttatni a cuccaim Fülére. A balszerencse sem került el minket, Sanyinak és nekem is elfüstölt 1-1 monitor. Aztán kiderült, hogy a kivetítő fényereje nem elég. De ez semmi ahhoz képest amilyen meglepetéseket az új helyszín tartogatott. A gépekhez meg kellett oldani a 220V-os táplálást. Erre szerencsére akadt egy vállalkozó szellemű és ami legfontosabb hozzáértő segítő ember. A variálás okozott néhány kellemetlen órát és ősz hajszálat, de az utolsó pillanatokban kiderült az ég és kényelmesen elég lett a 3 fázis. Hasonlóan érdekes volt a székek és asztalok kérdése, ugyanis a tervezett péntek helyett szerdán a riadóláncon jött az utasítás, hogy 4-re menni kell pakolni. Mentünk, pakoltunk a hideg esős időben mialatt Sanyi a rádiónak nyilatkozott.
Végre elérkezett a 0. nap amikor csak annyi volt a feladat, hogy mindent a helyére lapátoljunk. Szerencsére mindenki ott volt és további segítő kezek is akadtak. Közülük Gábort nevesíteném aki kitartott mellettem 3 napig és segített pesztrálni a vasaimat. A helyi srácok felváltva jöttek, ki éppen felújítás előtt, után, helyett, más egész napra, vagy csak ahogy ráért. Péntek délután 5 körül már játszottunk a gépeken. Viccesen hangzik, de ez volt a feladat, ugyanis le kellett mindent még egyszer tesztelni a roham előtt. A dynablastert jól ki is próbáltuk pár kör erejéig. Késő este fáradtan estünk be az ágyba, de nem azért hogy aludjunk, hanem azért, hogy öszevágjunk a 0. napról egy kis bemutatót.
Szombat és vasárnap gyorsan elrepült. Nem tudom összeszámolni, hogy hány emberrel beszélgettem, hányszor kellett a TV játékot újraéleszteni, de azt sem, hogy mennyiszer futottunk neki az Atari STE-nek. Amit tudok, hogy Gáborral ketten vittük a 8 bit szekciót és szombat estére mind a ketten berekedtünk. Közben mindenki pörgött. Sanyi nyilatkozott, mellettünk „füstölt” a pot és a többieket is szóval tartották a látogatók. Csak pár fok plusz hiányzott, nem volt kellemes a 16 Celsius. A látogatóktól pozitív visszajelzések érkeztek. Visszatérő emberek nem csak a kiállított dolgokat, de az új helyszínt is értékelték. Egymást is kisegítettük, volt akinek flymi PC-ről mesélt, míg bacsis az én gépeimet mutogatta. Pihenés képen még néhány kör dynablaster is belefért a két napba, sőt fél órát még a Dune II-őt is nyúzhattam.
Vasárnap délután hatkor eljött a zárás és egyben az utolsó erőpróba ideje. Nagyjából 3 óra alatt bontottunk el mindent, pakoltunk be az autókba. A legjobban a padok és székek fárasztottak ki, a lépcsőzés nem hiányzott a nap végére. Itt ismét nagy segítség volt az a pár ember aki besegített, még a látogatók közül is akadt olyan, aki megfogta a dolog végét. Nélkülük nem tudom mikor végeztünk volna.
Fáradtan, de lelkesen zártuk a napot és úgy érzem, hogy nyugodtam mondhatom, hogy lesz folytatás. Idén sem lett minden tökéletes, de tanulunk a kevésbé sikerült dolgokból. Vörösmarty versének záró sorai tökéletesen illenek a kiállítás belső nézetéhez:
Ez jó mulatság, férfimunka volt
!
Views: 700