A VIC-20 több nevet is viselt. Japánban VIC-1001, míg német nyelvterületen VC-20 volt a megnevezése. Műszakilag nem volt előremutató, de a Commodore-nál új irányvonalat hozott a megalkotása. Többször nekifutottam a történetének, de elég kusza ahhoz, hogy ne legyen egyszerű megírni. Segítségként Brian Bagnall Commodore: A company on the edge könyvét használtam.
Történetünk szereplői
Jack Tramiel – A Commodore alapítója és vezérigazgatója, a fő döntéshozó. II. világháborús túlélőként elég keményen és kaotikusan vezeti a céget. Ha valaki nem teljesít megfelelően, akkor annak erőteljesen hangot ad. Az üvöltözéssel kombinált ledorongolást a dolgozók Jack-attack néven ismerik. Szeret lehetetlen feladatokat kiadni, az ezeket teljesítőket pedig beveszi a belső családba. Maffia főnökként is tökéletesen megállta volna a helyét, a cégvezetési stílusa legalábbis ennek megfelelő.
Chuck Peddle – korábban a Motorola-nál fejlesztett CPU-t, majd a MOS-hoz igazolt át. Ott a vezetésével megalkották az olcsó 6500/6502 CPU családot, majd a ezen alapulva a KIM-1-et. Apró adalék, hogy Wozniak konzultált vele miközben a saját gépét fejlesztette. A Commodore felvásárolta a MOS-t, így került a céghez. Pontosabban éppen kilépni készült, de meghallgatták az ötleteit és lehetőséget kapott arra, hogy megteremtse a Commodore számítógép részlegét. Ebből lett a Commodore PET. Peddle a történet indulásakor a számítógép kutatás/fejlesztés vezetőjeként igen határozott elképzelésekkel rendelkezett ezek irányáról.
Nyugati parti csapat: Chuck Peddle vezetésével az új color PET megalkotásán dolgoztak. A csapatban mindenféle ember volt, a CPU fejlesztéstől a szoftverig bezárólag teljes rendszer tudással rendelkeztek. Ezen felül kutatást is végeztek, például korai CCD-vel is kísérleteztek. Közülük a project szempontjából fontos kiemelni Bill Seilert, akit a hardver és John Feagans akit pedig az alap rendszer (kernal és BASIC) tervezője, adaptálója volt.
Keleti parti mérnökök: A chipek gyártásáért, tervezéséért felelős mérnökök csapata. Ez volt az eredeti MOS Technology a pennsylvania-i West Chesterben. A C64-nél több itt dolgozó ember neve is elő fog kerülni, azt is mondhatnám, hogy a SID és VIC bölcsőjét itt ringatták. A MOS Technology-nál a mérnökök elsősorban hardveresé és azon belül is chip tervező tudással rendelkeztek. Al Charpentier 1977-ben tervezte meg a videó játékokba szánt VIC chip első variánsát.
Robert Russel – A VIC-20 prototípusokat végleges termékké alkotó csoport mérnöke. Fiatal mérnökként nem volt meg a tudása a megnyert feladathoz, de a Jack kártyáját jól kijátszva ő húzta be a tapasztalt nyugati parti mérnököket a projektbe.
Yash Terakura: Japán mérnök, aki a gép termelésbe viteléért felelt. A nagyjából kész prototípusból az ő feladata volt végleges gépet faragni. Természetesen nem egyedül dolgozott, de a gyártáshoz szükséges finomításokért megérdemli az elismerést.
Michael Tomczyk: Eredetileg Jack Tramiel asszisztense, de a VIC-20-nál termék menedzseri babérokra tört. Érdekes, hogy a kezdeti döntés előtt csak pár nappal kezdett a cégnél, mégis jelentős szerepet játszott a történetben. A japán csoporttal ő tartotta a kapcsolatot, majd a későbbiekben fontos része volt a marketing kidolgozásában.
TOI, az előjáték
Az egész 1977-ben kezdődött amikor Al Charpentier megalkotta az első VIC (MOS6560) chipet. Olcsó terminálokba és játékkonzolokba szánták, de végül nem találtak rá megrendelőt. Ugyanebben az évben mutatták be a Chuck Peddle vezetésével tervezett PET-2001-et. Ezt a számítógépet követte egy komplett széria, amit folyamatosan frissítettek, de ’79-ben még mindig nem volt grafikus mód és színek sem. Egyértelmű volt, hogy előre kell lépni, hogy tartsák a lépést a konkurenciával. Tramiel kiadta az utasítást, hogy egy „Apple II killer-t” készítsenek. Peddle vezetésével ugrottak neki a nyugati és keleti parti mérnökök a munkának.
Az 1980 januári CES-re szerettek volna megalkotni egy új, színes PET-et. Ez a gép a TOI nevet kapta, ami a The Other Intellect rövidítése volt. Bill Seiler az PET-et az Apple II-vel összevetve jól megfogalmazta, hogy mit is tűztek ki célként: „Az Apple-nek voltak színei, nekünk nem. Volt bitmap grafikája, nekünk nem. Jobb volt a hangja, mint amit mi tudtunk.” A Commodore-nak már volt egy színes chip-je, de a A 6560 nem tudott megjeleníteni 40 karaktert egy sorban. Charpentier, hogy a szűkös 1 hónapba beleférjen a VIC-et akarta módosítani. Kis túlzással egy chipen megduplázva az eredeti VIC-et tervezték meg a MOS6562-t Yannes-szel. Eközben Robert Russel a ROM-on dolgozott, hogy az új chip rendesen működjön. A prototípus sikerrel vette a CES-t, de a 6562 áramkör nem váltotta be a reményeiket. Ahhoz hogy jól működjön a korabeli memóriák vagy lassúak (DRAM) vagy drágák (SRAM) voltak.
Jack Tramiel nem volt elégedett a dolgok állásával. A vezetési stílusára jellemző volt, hogy cégen belül is versenyeztette az embereit. Erre jó példa, hogy a a japán mérnököknek is kiadta, hogy nézzék át a TOI-t, de ők is csak megerősíteni tudták, hogy a 6562 zsákutca. Tramiel az új határidőt a júniusi CES-re tűzte ki.
Charpentier és Yannes nekiláttak a 6564-nek. Az elkészült mintapéldányokat elküldték a nyugati partra, ahol több prototípus is összeállítottak Seilerék. De a haladás nem csak a TOI terén volt lassú. Ez többek között annak is köszönhető volt, hogy a mérnököket rendszeresen bevonták a gyártási nehézségek megoldásába, így nem új terveken dolgoztak. Hogy ezen javítson Peddle egy új kutató központot állított fel Moorpark-ban. Ez működni látszott, több téren is felgyorsultak a fejlesztése, mint például az egy lemezes floppy meghajtó. De a TOI nem haladt előre a végleges 6564 nélkül. A memória gondok nem oldódtak meg. A DRAM sebessége limitálta a megjelenítést, ráadásul bemelegedve még annyira sem működött, mint hidegen. A határidő nem volt reális, ami a mérnökök morálján is meglátszott. De eközben jutott idő pár finomításra: Al Charpentier a színek megjelenítésén, Yannes a hang áramkörön dolgozott.
A 6562 után Charpentier és Yannes nekilátott a 6564 megtervezésének. Ugyan ezt sem sikerült elkészíteni a 6 hónapos határidő alatt, de melléktermékként Yannes az eredeti VIC hanggenerátort átszabta. Ez lett az a VIC chip amit végül a VIC-20-ban is felhasználtak.
Új irányvonal – japánokká válunk
Elkészült egy TOI prototípus, de nem volt hozzá szoftver és ami a legrosszabb volt, hogy nem működött megbízhatóan. Mindeközben Peddle és csapata arra jutott, hogy teljes platformot kellene váltani. A terveket 1980 áprilisában akarták bemutatni a londoni vezetőségi értekezleten, ahol a korabeli képek alapján ott volt a prototípus is. A lényeg az, hogy nem haladtak megfelelően a munkával és emiatt Tramiel és Peddle között feszültség volt. A hogyan tovább tekintetében sem egyeztek a nézeteik. Chuck Peddle kitartott amellett, hogy üzleti gépeket kell gyártani és azokat tökéletesíteni. Ha neki lett volna igaza, akkor lehet ma CBM (Commodore Business Machines) kompatibilis gépeket használnánk?
A cég szempontjából irányváltást jelentő döntés is ezen az angliai vezetői megbeszélésen. Hosszas huzavona után Tramiel szava döntött. A fő ellenséget az olcsó japán gépeknek látta és megelőző csapást akart rájuk mérni. A terve egyszerűnek tűnt: “A tömegeknek kell számítógépeket építenünk, nem az osztályoknak.” Ezzel párhuzamosan a MOS fiatal mérnöke, Robert Yannes megismerve a ZX-80-at nekilátott saját gépet építeni. Úgy gondolta, hogy sokkal jobbat képes építeni, mint az egyszerre zseniális és primitív ZX. Az “öreg” keleti parti mérnökök, Al Charpentier és Charles Winterble, segítettek bemutatható formába hozni a szerkezetet. A főnökükkel együtt meglátták benne azt a lehetőséget, hogy az új gép fejlesztését átvehesse a keleti part. Amikor a nagyfőnök arra járt, akkor váratlanul megmutatták neki a gépet. Tramielnek tetszett a szerkezet és rögtön kiadta az utasítást, hogy a júniusi CES-re készítsenek fel pár kiállítható darabot. Ezen a rögtönzött bemutatón Peddle is részt vett, akinek ez természetesen rosszul esett és erősen kritikusan fogadta a döntést. De nem azért volt öreg motoros, hogy feladja. A gyorsan összehozott ellen-prototípus fedőneve G-job, azaz „garázs munka” lett. A CES-ig kb. 2 hét volt hátra és ennyi idő alatt egy működő gépet hoztak össze ami színes, BASIC-et támogat. Bill Seiler egy C= PET alaplapot fűrészelt szó szerint ketté, a megjelenítésért felelős felső részt így cserélte le a VIC-re. John Feagans a PET ROM-ját igazította hozzá az új géphez és írta úgy át úgy, hogy színeket is kezeljen. Peddle is kivette a részét a munkából, a megváltozott időzítésekhez igazította a szalagról betöltő rutinokat, hogy a PET-ről átírt programokat valahogy tárolni tudják.
Az 1980-as nyári CES-en így két prototípust is be tudtak mutatni. A keleti parti csapat a már meglévőt pofozta ki, egy elfogadható házba költöztették és ROM-ból betöltődő demot írtak hozzá, Peddle csapata pedig egy régi számológép házba hajtogatta be a funkcionálisan sokkal teljesebb gépét, ahol a fölösleges lukat matricákkal takarták el. A hajtogatás itt szó szerint értendő, a panelek közé kartonpapírt raktak és így hozták létre a rondább, de jobb műszaki tartalmú gépet. Tramiel számítása bevált, a két csapatot összeugrasztva már két gépe is volt és így felmérhette a piac reakcióját, ami pozitív volt. A nyugatiak erőfeszítése ugyan jobb gépet hozott létre, de a color PET még mindig nem készült el. Ezért Peddle megkapta a maga Jack attack-jét, hiába takarózott azzal, hogy a MOS csapat nem szállította az ehhez szükséges chip-et. Tramiel tehát a keleti parti csapatot favorizálta és azt hitte, hogy a gép elég jó ahhoz, hogy hamarosan gyártásba menjen. Pedig a tényleges fejlesztés még csak ezen a ponton indult el.
Tramiel 6 hetet adott a sorozatgyártás előkészítésére. A feladat végül Robert (Bob) Russel asztalán landolt. Neki kezdő mérnökként nem volt meg az ehhez szükséges tapasztalata, de legalább közel volt az irodája Moore Parkhoz, tehát tudott konzultálni a nyugati parti mérnökökkel. Ráadásul volt még egy adu a kezében. Nehéz megérteni, hogy miként működhetett egy ekkora cég úgy, ahogy működött, de fontos tudni, hogy Jack Tramiel vélt vagy valós támogatása többet jelentett a Commodore berkein belül, mint bármilyen titulus. Ezt a támogatást kihasználva végül Peddle csoportja, szorgalmasan dolgozott a VIC-20-on. Peddle nem volt vidám amikor azt látta, hogy Seiler és Feagans az új gépen dolgozik a TOI helyett. Nem meglepő, de a Vixen kódnéven futó gép sokkal jobban hasonlított a G-job keretében összehozott prototípus és a PET keverékére, mint a keleti partiak cuccára. Ha valaki jobban megnézi a gép memória kiosztását és a felhasznált BASIC-et, akkor a közvetlen rokonság elég egyértelmű. De ez logikus is, a rövid határidő mellett minek fejlesztettek volna bármit nulláról?
Japánba vitel és Peddle távozása
A hardver tervezéssel párhuzamosan elindult a piaci bevezetéssel kapcsolatos tervezés is. Tramiel Japánban akart először támadni, ezért szerveztek egy megbeszélést Tony Tokai és Yash Terakura részvételével. Ők 1980 júliusában egy frissen elkészült prototípussal és a projekt további felelősségével a vállukon térhettek vissza Japánba. Chuck Peddle örült ennek a fordulatnak, mert így végre megszabadult a TOI elől időt rabló fejlesztéstől. Terakuraékra hárult a hardver véglegesítése, a PCB megtervezése, gyártásra előkészítése és a ház megtervezése is. Tramiel ebbe a folyamatba két ponton szólt bele: rendes billentyűzetet kapott a gép és épült fel 1 kB-os statikus RAM chipekből a memória. Ez utóbbit egyszerűen a nagy méretű raktárkészlet miatt kötötte ki. A nyugati parti mérnökök főnöke kicsit korán örült, a mérnökeinek továbbra is támogatni kellett a japán kollégákat ami amúgy teljesen logikus volt. Peddle saját maga is részt vett a munkában, ugyanis a kazettás tároláshoz tartozó kódot rajta kívül senki sem látta át. A VIC a TOI-tól is több dolgot átvett, többek között a kernal és BASIC szétválasztását és a soros IEEE-488 portot amit legtöbben csak floppy portként ismerünk. A főmérnök reménye, hogy a munka átadása után ismét a TOI géppel foglalkozhat akkor foszlott teljesen szét amikor Tramiel egy félresikerült négyszemközti beszélgetést követő napon felszámolta a nyugati parti fejlesztő csoportot. Visszaemlékezések alapján Tramiel meg akarta leckéztetni lázadó mérnökét. A felszámolt csoport tagjai választhattak a költözés és a kilépés között. Peddle az utóbbi mellett döntött, de a teljes képhez hozzátartozik, hogy egy ideje már nézelődött új lehetőségek felé. Tramiel szempontjából a lényeg az volt, hogy a lázadást sikerrel felszámolta. A lázadók új bázist céget alapítottak Sirius Systems Technology néven. A Commodore további fejlesztései innentől a keleti parti mérnökök vállát nyomták…
Tony Tokai és Yash Terakura a főbb technikai feladatok mellett két további fontos munkát is elvégzett. Mint minden számítógépnél itt is fontos volt, hogy legyen megfelelő szoftver a géphez. Ehhez a japán iroda körül legyeskedő fiatal rajongókat használták fel. Ezek a fiatal emberek több tucat játékot, jó minőségben írtak át az amúgy hardveresen nem túl meggyőző gépre. Ide köthető a Nintendós játékairól talán jobban ismert HAL Laboratory. A második fontos lépés a japán gyártók saját piacon történő letámadása volt. A gépet először ugyanis japánban dobták piacra VIC-1001 néven. Tramiel japánná akart válni és elsőként, nagy erőkkel letámadni a szerinte legveszélyesebb konkurenciát. Ezt kicsit a szükség is diktálta, ugyanis a cég fő tulajdonosa Irving Gould nem akart további befektetést eszközölni. Tramiel részlegek eladásából fedezte a költségeket, de ezekből csak a fokozatos piacra lépésre futotta. Így kapóra jött a letámadás mellett, hogy a kisebb Japán piacon kevesebb pénzbe került az induló raktárkészlet felhalmozása, mint az USA-ban.
Piacra dobás és Tomczyk szerepe
A japánba vitel azonban másoknak új lehetőséget teremtett. Ezen emberek közé tartozott Michael Tomczyk, aki eredetileg Tramiel asszisztense volt. Ő a gép korai támogatói közé tartozott, már az angliai megbeszélést követően összeállított egy hosszú leírást a géppel szembeni elvárásokról. Bár csak rövid ideje volt a cégnél, termék menedzseri babérokra tört. Ez ugyan ütközött Tramiel szemléletével, de mégis valami hasonló funkciót töltött be a végén. Amikor elindult a távol-keleti fejlesztés, akkor fő kapcsolattartónak jelölték ki, ezzel pedig ő lett a fő csomópont, a főbb információkról mindig tudott. Tomczyk a marketingért is felelt. Meggyőzte főnökét, hogy a VIC-20 amerikai bevezetéséhez hozzanak létre egy kis csoportot. Ezt Tomczyknak nulláról kellett megtennie, ugyanis miután kritizálta a meglévő marketingesek tudását Tramiel megszabadult mindannyiuktól. A saját terve viszont nem felelt meg a nagyfőnöknek aki egy barátságos gépet akart. Ezt egy Jack-attack keretében fejezte ki Tramiel. Végül a barátságos (friendly) computer felirat felkerült a gép dobozára is. A kampányhoz a Start Trekből ismert William Shattner-t választották. Az ő segítségével reklámozták a gépet amit nagy üzletláncok polcain is meg lehetett vásárolni.
Tomczyk a marketing mellett sok figyelmet fordított géphez adott dokumentációra. Egy gép sikeréhez több dologra is szükség van, nem elég a jó hardver. A kezdeti szoftverekről gondoskodtak a japán kollégák, a reklámok is megvoltak, de volt még valami nagy plusz. A géphez nagyon jó minőségű dokumentáció tartozott amit a VIC Commando alkotott meg. Tomczyk csapata teljesen vegyes volt, műszaki emberek lektorálták amit sokkal kevesebb gyakorlati tudású emberek öntöttek emészthető formába. Ez annyira jól sikerült, hogy a gép bekapcsolásától egészen a hardver programozásig el lehet jutni a könyvecskék segítségével.
Piaci siker
Az eltalált kampánynak és árnak köszönhetően a könnyen elérhető gép hamar nagy siker lett. Meglepően gyorsan több, mint 1 millió példány talált gazdára. Jobban belegondolva maga a hardver nem volt kiemelkedő. Az Atari 800 és TI 99/4A mellett a paramétereit tekintve szinte minden téren (RAM, grafika, hang) hátrányban volt. De a sok szoftver, jó marketing és támogatás mellé olcsó ár is társult. Ráadásul a kezdeti 399$-os ár gyorsan erodálódott. Ez akkor gyorsult fel, amikor a Texas Instruments és a Commodore között árháború bontakozott ki. A forgalmazás végén 100$ alatt is meg lehetett venni a VIC-et, míg a Texas personal computer részlege lehúzta a rolót.
A Commodore történetében viszont az is fontos, hogy amikor a VIC-20 a piacra került Tramiel rögtön tisztán látta, hogy csak egy átmeneti termék. Ez mondjuk nem is csoda a pár hónapos ad-hoc létrehozást ismerve. Az új gép fejlesztését azonnal elindították, hogy a 82 januári CES-en be tudják mutatni. De ez már egy másik történet…
Views: 1