Atari ST adatlap

1985-ben a januári CES-en mutatta be Jack Tramiel az Atari ST prototípusát. Ugyanaz a Tramiel amelyik egy évvel korábban még a Commodore Plus/4-et demózta a ’84-es CES-en. A kettő közötti egy év eseménydús volt, ami nélkül nem teljes az ST leírása.

1984 januárjában Irvin Gould, a Commodore legnagyobb részvényese, kirúgta Tramielt. Jack és felesége egy föld körüli utazást tervezett, de ezt rövidesen megszakították. Az indok a Tramel Technology Ltd. megalapítása volt, de a háttérben ott volt a Warnerrel folytatott titkos tárgyalás is. Ennek eredményeként ’84 júliusában az Atari Consumer részlege Tramiel irányítása alá került. A Tramel Technology-t átnevezték Atari Corporation-ra és összeolvasztották az Atari Consumer maradékával. Az emberekre nem tartott igényt az új főnök, csak kb. 100 embert vett át, de annál nagyobb szüksége volt a bejáratott márkanévre és a partnerhálózatra. A fontos pozíciókat a Commodore-tól átcsábított emberekkel töltötte fel. Például Siraz Shivjivel, a Commodore 64 tervezőjével. Ő lett az Atari ST project vezető mérnöke. Érdekes mellékszál, hogy az Amiga hogyan csúszott ki Tramiel kezéből és került a Commodore kezébe. Megér egy külön bejegyzést, nem lövöm le a poént most.

Az Atari ST tervezését Shivji vezetésével kb. fél év alatt végezték el. Igyekeztek mindenhol már a piacon elérhető áramköröket felhasználni, hogy gyorsítsák a fejlesztést, illetve hogy a beszállítótól való függést csökkentsék. Az eredmény egy erős, jó ár/érték arányú gép lett a következő fő jellemzőkkel:

• Processzornak ugyanazt a Motorola 68000-át választották amit az Apple is beépített a Lisába, majd a Macintoshba. Ez egy vegyes 16/32 bites felépítésű CPU. Az utasításkészlete, a regiszterei és a belső adatbusza 32 bites, de a külső adatbusz és az ALU-ja csak 16 bites. A gép is a proci után kapta nevét: „Sixteen–Thirty-two” vagy röviden ST.
  
• A RAM alapból 512 vagy 1024kB, ami túlmutat az addigi home computer kategórián. Az első olyan gép volt, ami 1000$ alatt kínált 1MB memóriát.
• Háttértárolónak 3.5″-es floppy-t használtak, ami kétoldalas kivitelben kompatibilis volt az IBM PC-vel. Már az első gépeknél is gondoltak merevlemez csatlakoztatására az SCSI-re hasonlító ACSI porton keresztül.
• A grafika bitplane alapú. A színeket egy 512-es palettából lehetett kiválasztani. A professzionális felhasználókat nagy frissítési frekvenciájú és felbontású monokróm üzemmóddal célozták meg.
• Hangkeltésre eredetileg saját tervezésű áramkört akartak felhasználni, de a gyors fejlesztés miatt erről lemondtak. Az YM2149F tudása elmaradt az Amiga, de még a C64 mögött is. A natív MIDI port hamar a zenészek kedvencévé tette.

A hardver semmit sem ért volna szoftver nélkül. Az operációs rendszert TOS-nak nevezték el, ami a The Operating System vagy a Tramiel Operating System rövidítése. Nem tudom mi az igazság, mert mind a kettővel lehet találkozni. Ami biztos, hogy a CP/M-et is kifejlesztő Digital Research szállította. Az alsó réteg emlékeztet az IBM gépeknél használtra, a GUI alatt az MS-DOS-ra hasonlító GEMDOS fut. A felhasználó a grafikus GEM-mel találkozik a bekapcsolást követően. A TOS egy felhasználós és single-task OS. Modernnek nem mondható az AmigaOS vagy a különböző Unix változatok mellett, de megfelelt a célnak.

Az alap ST fejlesztése rohammunka volt, talán éppen ezért több alverzió jelent meg:

• Az első gépeknél a TOS még nem volt teljesen kész, lemezről kellett betölteni. Az első képen a kevésbé „mély” 260ST egy ilyen példány. A számozása becsapós, ugyanis 512kB RAM-mal rendelkezik, de a TOS által lefoglalt hely miatt nagyjából csak negyed megabájt marad szabadon. Az első gépeknél még külső egység volt a floppy és a táp is.
• Az ST szériába fokozatosan bekerült a táp, a TV modulátor (RF kimenet) és a floppy meghajtó. Így született meg például az 1040STfm (1Mb, floppy, modulátor) típusjelzés.
• A billentyűzetbe épített gépek mellett létezett a Mega ST széria. Ez egy desktop házba költöztetett, jobban bővített, például 4 MB memóriával ellátott, verzió volt. Itt mutatkozott be a blitter ami a megjelenítést gyorsította blokk műveletekkel, mint pl. kitöltés, mozgatás.
• Hordozható ST verziót is bemutattak, de a Stacy és az ST book is fehér hollónak számít ma már. 

Az ráncfelvarrásra sokáig kellett várni. A képek nagy részén szereplő STe 1989 végén jelent meg, de ha őszinte akarok lenni, akkor akár hónapokkal a 1040STfm vagy Mega ST után is bemutathatták volna. A CPU nem változott, maradt 8MHz-es. A grafika sem ugrott szintet, bár a paletta 4096 színre bővült és a blitter is alaptartozék lett, de a megjelenített felbontás/színmélység párosok nem változtak. Hang terén komolyabb fejlesztésnek bizonyult a sztereó, 8 bites DAC. A TT 1990-es és a Falcon 1992-es bemutatása is megkésett válasz volt a konkurenciához képest.

Az Atari ST széria az egyik kedvencem. Elhivatott, keményen dolgozó, motivált emberek alkották meg rohammunkában. A konkurencia előtt jelent meg nagyon jó áron. Az első fejlesztések jó irányba indultak, de elfogyott a lendület és fokozatosan lemaradtak. Többször említettem az Amigát, mint referencia gépet, de az Amiga 500-ig nem volt igazán olcsó gépe a Commodore-nak. Az STe-nek az A500-zal párhuzamosan kellett volna a piacra kerülnie ’87-ben. Hosszú a kihagyott ziccerek listája: gyorsabb CPU, HD-s floppy… Jack Tramiel hírneve sem tett jót a gépnek. Kedvenc idézetem vele kapcsolatban:

Dealing with Commodore was like dealing with Attila the Hun. I don’t know if Tramiel will be following his old habits … I don’t see a lot of people rushing to get software on the machine.

Mindent összevetve a gép az európai piacon sikeres volt a 80-as évek második felében, de apránként meghaladta a piac és a fejlesztők sem támogatták teljes mellszélességgel. Ugyan a DTP piacon és a zenészek között is kedvelt gép volt, de ez nem volt elég a fennmaradáshoz. Így ma már csak egy érdekes színfolt.

Bal oldali portok

kép 3 / 11

Views: 1667