retro gépek A-tól Z-ig

Gépgyilkos kondenzátorok

Tudom, hogy már volt hasonló bejegyzésem Amigákkal kapcsolatban. Köztudott, hogy a Commodore által használt SMD kondenzátorok hajlamosak elereszteni az elektrolitot és hazavágni az A600, A1200 vagy A4000-es gépeket. Olyannal is találkoztam, hogy a normál elkók kezdtek el szivárogni és rongálni a gépet. Ezzel az írással az a célom, hogy a PC-s gyűjtők figyelmét is felhívjam kicsit a problémára.

Az egész úgy kezdődött, hogy felmerült egy furcsa ötlet egy fórumban. Nem mindennapi dolog, hogy CD-ROM-ot IBM PC-ben próbál valaki életre kelteni. Sikerült, de ez egy másik történet, talán majd egyszer írok az 5150-ről és annak bővítéséről is. A lényeg, hogy a SONY 8 bites vezérlője és a mellé adott driver kompatibilisnek bizonyult a 8088-nal. Persze nem csak engem izgatott a kérdés és az egyik tag megkeresett azzal, hogy normális-e, hogy egy alkatrész kiesett a meghajtóból. Őszintén bevallom, hogy elsőre kicsit furcsán fogadtam, de teljesen igaza volt, ugyanis egy kondenzátor lelécelt a NYÁK-ról. Miután kinyitottam az általa elküldött CD-ROM meghajtót nem kicsit elkeserítő kép fogadott. Miután a sajátomat is szétborítottam már erősen csóváltam a fejem, mert ugyanazt a hibát láthattam.Az alábbi három képeken ti is megnézhetitek, hogy mi fogadott.

A kondik fele gyakorlatilag érintésre leesett a helyéről. A kifolyt elektrolitot az első kép elkészítése előtt fülpucolóval próbáltam kicsit letakarítani, ahogy látható nem sok sikerrel. A NYÁK alsó-középső részén a feketedést az okozta, hogy a lakk alá is beette magát a lé. Ráadásul ez csak az egyik hibás rész, csak azért nem láthatjátok a többit, mert nem készítettem több értékelhető képet. A javításról is csak a nagyjából félig kész állapotot tudom megmutatni. Több lépésben tisztítottam: A NYÁK-ot izopropil-alkohollal és puha fogkefével takarítottam, míg a forrasztási felületet sok flux mellett bőven ónozva és ónszívó szalaggal kezeltem. Az eredmény nem lett tökéletes, egy pad elengedett, pedig nagyon óvatosan bántam vele.

Ami a lényeg: Bármilyen régi gépe van az embernek nem csak a különféle elemekre, akkumulátorokra kell figyelni. A szivárgó elektrolit kondenzátorok vagy felrobbanó tantálok is pusztító csapást mérhetnek kedvenc gépeinkre. Az, hogy egy gép 5 éve mielőtt a polcra került működött nem jelenti, hogy most biztosan nincs komolyabb baja.

Visits: 549



Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük