Egy kis kihagyás után végre sikerült időt szakítanom arra, hogy a PC Juniorról írjak. Az, hogy lassan haladtam csak a géppel egyben azt is jelentette, hogy több időm volt gondolkodni, próbálkozni vele. Eleinte befolyásoltak a gépről szóló korabeli cikkek. Azok alapján a 4860 egy lebutított, lassú PC aminek borzalmas a billentyűzete, komoly gondjai vannak a kompatibilitással és csak azért adtak el belőle, mert az IBM erősen nyomott áron szórta ki a készleteket. Nem mondom, hogy ezek az állítások nem igazak, csak éppen túlzónak találom őket. A gép működéséről benchmarkokkal és játékokkal készítettem egy bemutató videót (angol kommentárral). Mindenkinek ajánlom figyelmébe, a bejegyzés és a videó együtt ad teljes képet a PCJr-ról.
Az első kritika amit megfogalmaztak a géppel kapcsolatban az a hardvert érte. A billentyűzete nem ér fel a nagyobb testvérekhez (IBM PC vagy XT) tartozó darabokkal. Vezetékkel használva nem lóg ki a házi számítógépek közül, de az infrás vezeték nélküli megoldás nem az igazi. Működik úgy is, csak kicsit érzékeny, az átvitelben érezhető a késleltetés, illetve több gomb egyidejű lenyomásánál is problémák jelentkezhetnek. Ezektől eltekintve személy szerint a legnagyobb problémám az volt vele, hogy szokatlan módon az „extra” billentyűk eléréshez laptopokhoz hasonlóan egy funkció (Fn) gombot kellet lenyomni.
A gép sebességét ért kritikák is igazak, a DMA hiánya miatt mindent a CPU-nak kellene erőből megoldania, csak éppen ugyanúgy 4,77 MHz-en fut, mint az eredeti PC, vagy az XT.
A kompatibilitásba is sikerült belefutnom, a géphez külön RAM és SD kártya tartozik, de még a CGA monitor kivezetése is csak egy tüskesor amihez átalakítót kellett forrasztgatni. Szoftveres oldalon is vannak programok amik egyszerűen nem működnek jól, és azok között amik elindulnak is akad nem egy ami elviselhetetlenül lassú. Fontos azonban megemlíteni itt, hogy a sebesség egy sarkalatos kérdés, programtól, bemeneti eszköztől függően akár kétszeres sebességkülönbség is lehet, például ha menet közben floppyról töltögetjük az adatokat. Összefoglalva a kritikák igazak, de kis utánjárással, kompromisszummal, mint például a billentyűzetet kábellel használva, nem is olyan rossz az összkép.
A gépen futtatott benchmarkok alapján azonban nem túlságosan vidám a helyzet. Írhatnám azt is, hogy tudtam-tudtam, csak nem sejtettem. Ha az elméleti sebességét nézem, akkor az nincs messze az eredeti PC-től, de a videóban is jól látható, hogy akár néhány gomb lenyomására is radikálisan esik a teljesítmény. Ugyanez igaz, ha floppyról vagy SD kártyáról szeretnék valamit betölteni. A kompatibilitás sem volt az igazi, több benchmark program is hibát dobott, azt mondanám, hogy nagyjából a 90-95 százalékuk futott hiba nélkül. Kibővítve és elég türelemmel felszerelkezve akár a Windows 3.0-t is fel lehet rá lapátolni. A lassúság azonban nem vette el a kedvem a géptől, tovább nyaggattam. A beépített tesztprogram, bár nem túl kifinomult, megfelel a célnak és kiterjed az egész gépre. Persze az IBM-től megszokott BASIC is megtalálható a gép ROM-jában. A programokat akár kazettára is lehet menteni, de ezzel a lehetőséggel én nem éltem.
A PCJr a kifogásolható dolgok mellett két ponton viszont elég jelentős előrelépést is hozott. 320×200-as felbontásban képes a 16 színből álló CGA palettát egyszerre megjeleníteni. Emellett tartalmaz egy programozható hang generátort (PSG) vagy másként mondva egy korai, kicsit limitált hangkártyával is fel van szerelve. Ezeket kihasználva a programok a többi home computer átlagát minimum elérő, talán kicsit meg is haladó, grafikai és hangzásbeli szintet tudtak volna megütni. A legnagyobb probléma a feltételes mód, ugyanis elég kevés ilyen program készült. Windows-hoz például nem találtam megfelelő drivert ami igazán kihasználná a gép képességeit. Sokkal jobb és persze rosszabb példákat találtam a tesztelt játékok között amiket három fő csoportra tudok bontani:
Az elsőben azok vannak amik eredetileg cartridge-on jelentek meg. Ezeknél a ROM mérete jelentett egy korlátot, bár a programozókat joggal lehet kritizálni, hogy a hasonló méretű Atari vagy Commodore játékok miért tudtak szebbek, jobb hangzásúak lenni. Még azt sem lehet mondani, hogy nem fértek volna hozzá a géphez, elvégre cartról indítva a gépet nincs DOS vagy bármi más ami CPU időt rabolna. Szerencsére egy lemezre több is felfér és menüt is írtak hozzá. Ha valaki szeretné kipróbálni, akkor itt érhető el az image. Vannak közöttük gyengébbek, de akad 1-2 ami kimondottan tetszett. Talán a Pitfall II a legjobb, a grafikája és hangja is rendben van, bár mai szemmel nézve kegyetlen a játék nehézsége.
A második csoportba tartoznak azok a programok amik floppyról indulnak, de nem igényelnek operációs rendszert. Ezeket PC bootable néven lehet megtalálni, de érdemes megkeresni a PCJr verzióikat. A cartokhoz képest a sokkal nagyobb hely több lehetőséget rejtett. Sajnos elég kevés ilyen van, ezek közül végül két szép példát választottam ki. A King’s Quest a megjelenítésnél végre nem a megszokott csúnya CGA palettát használja. A PSG tudását sajnos csak 1-2 helyen hozza ki, pedig simán lehetett volna akár háttérzenére használni. A Boulder Dash viszont már mind a kettőt kihasználja, a hang és a kép is eléri egy Atari 800 vagy TI 99 szintjét, egy Spectrumét pedig simán le is körözi.
A harmadik csoportba tartoznak a DOS játékok. Sajnos ezek csak elvétve támogatják a Junior extra tudását. Mindenféle hackelés nélkül ezek CGA módban futnak és csak a speakert használják ki, tehát nagyjából csak annyit lehet elvárni amit egy PC is tudott. Itt viszont már kijön a gép sebessége, illetve inkább annak hiánya. Az egyszerűbb programok jól futnak, a Prehistoriknál is csak a betöltési időt kellett kivárni. A Prince of Persia már érezhetően lassú volt, méghozzá annyira, hogy engem már erősen zavart a játékban. Tovább menve az Indiana Jones 3 alatt a gép sebessége már csak diavetítésre volt elegendő az intro alatt és a bár elindul a játék, de hihetetlenül lassú.
Ahogy már írtam nem túlságosan hosszú a gépet kihasználó játékok listája, de ezen elvileg lehet segíteni. A Tandy mérnökei majdnem egy az egyben lemásolták a gépet, így az arra készült programokat jó eséllyel meg lehet patchelni a PCJr-hoz. Másik lehetőség a PCJr átalakítása. Az eltérés csak a grafikus memória címzése, amit egy Tandymod board beépítésével módosíthatunk. A sebességet is lehet orvosolni, a legegyszerűbb esetben a 8088-as procit NEC V20-ra cserélve kapunk kb. 8-10% pluszt, de mellé még az órajelet is meg lehet emelni. Elég sok érdekes, nem csak hardverről szóló olvasnivalót találtam Mike’s oldalán. A saját gépemet nem hackeltem át, „csak” egy RAM és SD kártya bővítővel egészítettem ki a könnyebb használhatóság kedvéért és az egyedi csatlakozókhoz gyártottam átalakítókat, hogy használni tudjam
Több hétig nyúztam a PCJr-t és apránként megváltozott a róla alkotott véleményem. Az elején egy erősen megnyírbált, drága és sikertelen gépet láttam magam előtt. Használat közben előjöttek az erényei. A grafikai és hang tudása megelőzte a többi PC-t. Ezek a fejlesztések logikusak a megcélzott otthoni felhasználók szempontjából és értetlenül állok az előtt, hogy miért nem adtak ki az XT-hez ezekkel vetekedő bővítőkártyát. Az árkülönbség minimális lett volna egy teljes gépre vetítve, mondhatni kihagyták a ziccert a kékek. Az sem logikus, hogy az IBM miért vágta meg ennyire a bővíthetőséget. Vagy az árat kellett volna csökkenteniük még jobban, vagy lehetővé tenni, hogy kicsit komolyabb dolgokra is alkalmas legyen a gép. Az ár/érték arány fontosságát jól mutatja, hogy leárazva sikerült viszonylag rövid idő alatt pár százezret eladni a gépből. Minden hibájával együtt a Junior kimondottan tetszett. Mégsem merem senkinek sem javasolni, hogy vegyen egyet, hacsak nem tud olcsón hozzájutni. A 110 V-os tápegység, a bővíthetőség mind kényelmetlenné teszik a használatát. Esetleg egy Tandy féle másolattal jobban jár az ember, bár az is ritka Magyarországon.
Views: 201