Az előző részt 1985 júliusában fejeztem be azon a ponton amikor mind a négy nagy 16 bites család végre a piacra került. Főként a technikai részletekről, hardverről, operációs rendszerről és egy kicsit a felhasználási területről is beszéltem. Logikus, hogy ezen a ponton folytassam, de ennek a résznek a felépítése kicsit el fog térni. Egyrészt itt már nem egy-egy gép tudásáról, hanem a család fejlődéséről lesz szó, másrészt a gazdasági oldal is nagyobb hangsúlyt fog kapni. A hardver mellett a szoftver is egyre fontosabbá, bonyolultabbá vált. Ez már előjött az Amiga fejlesztése és az Atari kapcsán is, de nem akarok előre szaladni, nézzük sorjában évenként, hogy mi történt. Ha túl hosszúnak találjátok az írást, akkor több kép mellett a youtube-on is megnézhetitek. Ha csak az írásban bemutathatatlan MIDI és játék rész miatt tennétek, akkor érdemes rögtön ide ugrani.
1985 – Jönnek a gondok
A Commodore, mint az Amiga megmentője szerepelt, de nem írtam arról, hogy eközben saját maguk is bajban voltak. 1985 első negyedévét 20.8 millió dolláros veszteséggel zárták. Érdekes, hogy eközben eladási mennyiségben még a C64 volt a piacvezető számítógép. A megoldást új vezetésben látták, Thomas Rattigan először a napi vezetői, majd idővel a vezérigazgatói posztot töltötte be. A Pepsitől átcsábított új főnöknek radikális változtatásokat kellett bevezetni, sokszor csontig vágva, de ez már főként 1986-ra esett.
Az IBM-nél is sikerült jelentős veszteséget termelni a PC széria otthonra szánt variánsával. A PCJr hatalmas bukás volt, bár az alap ötlet nem lett volna rossz. Érdekes, hogy néhány részletében megvalósították azt amit már kritizáltam. Például kapott egy hang chipet és végre szabadon lehetett a teljes 16 színű CGA palettát használni 320×200-as felbontás mellett. Sajnos mindezt drágán, több ponton túlbonyolítva, a bővítési lehetőségeket elhagyva valósították meg. A platform további életútját meghatározta, hogy az x86 család új tagjaként megjelent a 386-os processzor. Ez végre 32 bites volt, bár a legtöbb esetben 16 bites kódot futtatott továbbra is.
Az Atari egyértelműen túlélő módban üzemelt. Az ST nagyjából kész volt amikor piacra dobták, de volt még rajta mit finomítani. A 8 bites gépek eladásai segítettek felszínen tartani a céget miközben teljes gőzzel dolgoztak az ST finomhangolásán.
Az Apple esetében sem volt minden rendben. A sztárolt Macintosh gépek eladásai nem érték el az elvártakat. Jobs után Steve Wozniak is elhagyta a céget, döntését többek között a 8 bites széria mellékszereplőként való kezelésével indokolta. Nagyjából igaza is volt a gyenge Mac eladások helyett az Apple II széria tartotta életben a céget ebben az időszakban.
1986 – A fejlesztések éve
Az Apple januárban jelentette be az újabb Macintosh variáns Plus néven ami végre tartalmazott merevlemez (SCSI) vezérlőt, de hivatalosan ehhez is csak külső egységet lehetett párosítani. Nagyobb előrelépés volt, hogy a később PC-kben is általánosan használt 9 bites SIMM modulokkal 4MB-ra is bővíthető volt a RAM, így akár a 7.5-ös System is el tud rajta ballagni, már ha szükséges. A háttérben nagyobb fejlesztés is zajlott, de annak eredménye csak ‘87-ben jelent meg.
A Commodore-nál nagy leépítések zajlottak. Rattigan “csontig vágó” átszervezést hajtott végre, sok projektet megszüntetett és a szűkös erőforrásokat az Amiga termékvonalra koncentrálta. Az AmigaOS elérte a stabilnak tekinthető 1.2-es verziót és mellette zajlott a drágán gyártható A1000-est leváltó gépek fejlesztése. Így is voltak olyan dolgok amik vakvágánynak bizonyultak, erre példa az ígéretes Amiga Ranger chipset. Az A1000 életben tartását segítette, hogy piacra dobtak pár kártyát hozzá. Ezek közül egyik példa az A1060 amivel a gépet PC kompatibilissé lehetett varázsolni. Külsős fejlesztők is terveztek kiegészítőket, többek között 68020-ra épülő turbo kártyát is. Ezt azért érdemes megjegyezni, mert a Commodore ezt a később több milliós piacot ezen a ponton részben kiengedte a kezéből. Az Amiga szoftver választéka és fejlesztői támogatottsága a gép bonyolult felépítése és a még alakuló operációs rendszer miatt elég szegényes volt. Nem volt egyértelmű mire is lehetne használni a gépet. A piac nem tudta hová tenni, hogy alsó polcos tömeggépeket termelő Commodore új gépét.
Az Atari eközben sorban jelentette be a gépeket és végre ők is elérték a TOS stabil verzióját. Márciusban már több cikk jelent meg a 1040STfm teszt példányáról. Kicsit érdekes a nevezéktan amit kitaláltak. A számok a RAM méretét adják meg, 260: 256kB, 520: 512kB, 1040: 1024KB felhasználható memóriát takart. Az ST utáni betűk pedig a házba épített extrákat takarták, f: floppy, m: TV modulátor. A logikát ne kérdezzétek, én sem értem, hogy miért variálták meg a számozást és a betűket. A frissített modellekbe a TOS már ROM-ba került, a házba költözött a floppy meghajtó és a tápegység is. A gép így könnyebben kezelhetővé vált, kevesebb helyet foglalt el az asztalon. Ami még fontos változtatás volt, hogy a 3.5”-es meghajtó végre 720kB-os két oldalas lemezeket kezelt. Megjelent egy “komolyabb” ST verzió Mega néven, beépített HDD, opcionális blitter, maximum 4MB RAM jellemzőkkel. De a lényeg az olcsó 1040 megjelenése volt, ugyanis a komplett rendszert 999$-ért lehetett megvásárolni. Ez volt az első nagy sorozatban eladott gép ami ilyen olcsón ennyi memóriát adott. A szoftver cégek is felkarolták az ST-t és sorra jelentek meg rá a programok. A jó ár, elérhető programok megdobták az európai eladásokat és eladásokban megelőzték a többi 68k alapú gépet. Német nyelvterületen és a környező országokban kis cégeknek jó alternatívát nyújtott egy PC vagy Macintosh helyett.
PC vonalon az IBM az új termékein dolgozott. Természetesen egy ekkora vállalatnál legalább egy csapat bejelentett valami újat. Áprilisban került a piacra az első laptopjuk, az IBM PC Convertible. Jópofa gépnek tartom, de az LCD monitorának a használhatóságával kapcsolatban erős kétségeim vannak… Az év talán legfontosabb eseménye az volt amikor a Compaq szeptemberben piacra dobta a Deskpro 386-ot. Mivel az IBM nem akart gépet építeni a ‘85-ben megjelent i386-ra, ezért az Intel a Compaq-ot támogatta ebben. A Microsoft is segítette a Compaq-ot, az együttműködésnek hála a Compaq saját MS-DOS továbbfejlesztése tudta átlépni a partíciók 32MB-os limitációját. A Big Blue-nál ezt árulásként élték meg, de ez nem változtatott azon a tényen, hogy már nem az övék volt a kizárólagos vezetői szerep a PC kompatibilisek világában.
1987 – Beérnek a fejlesztések
Ebben az évben az Atari sokkal kevesebb érdekes dolgot jelentett be, mint 86-ban. PC1 néven ők is belefogtak klón gyártásba. A Macintosh piacát tovább támadták a saját laser nyomtatójukkal, jelentősen olcsóbb alternatívát nyújtva a desktop publishing piacon. Még érdemes megemlíteni, hogy sikerült megállapodniuk a Commodore-ral az egymás ellen kölcsönösen elindított perekben. Ezeket átcsábított emberek, ellopott technológiák, a kivásárolt Amiga és más hasonló, az előző részben tárgyalt okok miatt indították.
A Commodore februárban jelentette be, majd fokozatosan, piaconként eltolva vezette be az új Amiga modelleket. A fejlesztés nem annyira az új funkcionalitásra, mint a gyárthatóságra, olcsóságra fókuszált. Az A500 jelentősen olcsóbb áron kínálta az A1000 tudását 512kB-ra bővített alap memória mellett. Az A2000 lett az új felső kategóriás gép ami az A500-zal azonos chipsetet használt, de sokkal bővíthetőbbre tervezték. Történelmileg úgy alakult, hogy több, szerintem megkérdőjelezhető döntés született. Maradtak a 68000-es processzornál aminek még az órajelét sem emelték. Párhuzamosan két A2000 verziót is kifejlesztettek amiből az A variánst ugyan gyorsan eltették láb alól, de még így is gyártásba került egy időre. Műszakilag amúgy az A2000 jó gép lett sok bővítő slottal (CPU, deinterlacer, Zorro és ISA busz) és néhány kártyával kibővítve egyszerűen felül tudta múlni az elődjét. A potenciál megvolt a gépben, csak egy újabb váltás miatt nem volt hozzá vezetés aki ezt ki tudta volna hozni belőle. A céget a veszteségből jó irányba fordító Rattigant ugyanis kirúgták. Itt ismét Irvin Gould személyes érintettsége merül fel, mint Tramiel esetében. A volt Pepsi vezető át tudott állni a teljesen más kihívásokat felvető technológiai iparra, túl jól teljesített és szerették az emberek. A visszaemlékezések szerint Irvin Gould “féltékeny” volt a sikereire. Az elbocsátás pont abban az időpontban történt amikor az A1000-ből nem is egy, hanem két potenciális ütőkártyát faragtak. Már csak ki kellett volna használni az A500-A2000 párost.
Az új Macintosh II verziót márciusban jelentették be. A kompatibilitás megtartása mellett sok ponton meghaladták Steve Jobs szabályait. Egy kívülről PC-re emlékeztető gép lett a végeredmény, elvesztve a compact Mac kinézetet és praktikumát. Cserébe végre jól bővíthető, erős és tulajdonságaiban több ponton az Amigát is felülmúló gépet alkottak. A CPU teljesítménye jelentősen nőtt a 32 bites 68020 architekturális előnye és dupla órajele miatt. A megjelenített kép végre színes lett és rögtön élre ugrottak az állókép minőségével. A gép 256 színt tudott megjeleníteni a true color (24 bites) palettából 640×480-as maximális felbontás mellett. Természetesen ezt nem tudta olyan gördülékenyen animálni, mint az Amiga, de állóképek esetében előnyben volt. A hangra sem lehetett panasz, az ugyanis sztereó lett. Igaz csak 8 bites, de szoftveres megoldással több csatornát is kezelt. A fejlett vasnak azonban megvolt a böjtje, egy alap gép árából (5500$+monitor) egy iskolát fel lehetett szerelni Atari ST-kel. A hardver mellett a szoftveres támogatás és az API-k használatának fontossága nagyon jól jött a gépnek. Az Apple már évek óta bevasalta a fejlesztőkön a szabványos szoftver interfacek használatát, így az új, nagyobb felbontású, színes megjelenítőjű gépen is jól működött a programok nagy része. Évekkel később ez segítette át őket a különböző System verziókon, majd a komplett CPU család cserén a platform alatt.
Az IBM-nél is hasonlóan nagy előrelépést akartak alkotni és visszavágni a klón gyártóknak. Ez elég sok szempontból sikerült, de visszatekintve a gazdasági realitás azt mutatja, hogy elszámolták magukat. Áprilisban mutatták be a PC továbbfejlesztésének szánt Personal System/2 (PS/2) rendszert. Az újítások felsorolva is hosszúak: MCA, VGA/XGA, floppy 3.5″ 1.44M kapacitással, 72-pin SIMM. Azt gondolták, hogy a technikailag kifinomult, PnP-t is támogató Micro Channel Architecture buszt szabadalmakkal körülbástyázva a klón gyártókat rövidebb pórázra tudják fogni. Tévedtek, az MCA kivételével mindegyik fejlesztésüket átvették apránként klónok, de megmaradtak a 286-nál bevezetett ISA busznál, hogy elkerüljék a licenc fizetést. Az, hogy mekkora erőfeszítést tettek bele a fejlesztésbe legjobban a VGA-n mérhető le. Az alap variánsok 320×200-as felbontásnál 256, 640×480 esetén pedig 16 színt tudtak megjeleníteni a 18 bites (262144 szín) palettából. Az Atarinak és az Amigának így sem jelentettek konkurenciát, mert maga a monitor-kártya kombó ára felért egy ST vagy A500 árával. Ráadásul a sokkal nagyobb memóriát a CPU-nak kellett volna izomból mozgatnia amire egy 25MHz-es 386-os kevés volt.
A PC klónok közben saját életre keltek, egyes területeken külső gyártók vették át új fejlesztésekkel az irányítást. Hang terén két megoldás is született. A Covox egy primitív printer portos DA volt, én magam is készítettem egyet otthonra. Több játék és mod lejátszó támogatta, bár elég CPU igényes volt a speakerhez képest hatalmas előrelépésnek bizonyult. Az Adlib inkább csak zenélésre és hang effektekre volt jó, mégis ez volt az első szélesebb körben elterjedt kvázi hang szabvány. A későbbi Sound Blaster, majd ezek másolatai is ezzel voltak kompatibilisek. Szoftveres téren érdemes megemlíteni a Windows 2.0 decemberi megjelenését. Ekkor még nem sok vizet zavart, de jelezte a Microsoft törekvését egy GUI kialakítására.
1988 – Újabb nyugodt év néhány lázadóval
A mozgalmas évet egy nyugodt követte. Természetesen jöttek ki új vasak, de az érdekes hírek mások voltak. De nézzük sorban a gyártókat.
Az Atari kezdeti európai előnye elolvadt az Amigával szemben. A szoftverfejlesztők is kezdtek átpártolni a árban már nem sokkal drágább A500-hoz. Ennek fő oka az volt, hogy az Atari közösségben magas volt a kalózszoftverek aránya. Egyszerűen ugyanabból a játékból vagy más szoftverből többet lehetett eladni más platformon, ezért jobban megérte elsődlegesen Amigára, Macre vagy PC-re fejleszteni. Ettől még portolták a játékokat, szóval a platform még nem volt halott, de már másodlagosnak számított.
A Commodorenál az régi-új management Irvin Gould vezetésével a fejlesztéseket másodlagosnak gondolta a nyereség kilapátolása mellett. Az A500 optimalizálgatása mellett az A2000-et is kigyúrták. Az alap nem változott, de a meglévő kártyákkal (A2620: 68020 @14 MHz vagy A2630 68030 @25 MHz ) kibővítve A2500 néven is meg lehetett azt vásárolni. Az AmigaOS fejlesztése sem állt le, visszatekintve a teljes gyártási időre az gondolom, hogy a megjelent 1.3-as verzió volt a legtöbb gép alap rendszere.
Az Apple is fejlesztett, itt is az új oprendszer verzió, a System 6 megjelenése lehetett érdekes. Ez egy egy jó és stabil rendszernek bizonyult amit hosszú ideig támogattak. Hardver vonalon a 16MHz-es 68030 természetesen előrelépés volt, de semmi radikális nem volt az új IIx-ben.
Az IBM kompatibiliseknél a legfontosabb hír, hogy a klónok nem csak életre keltek, hanem saját utat kezdtek el követni. A Compaq vezetésével összeállt a 9 legnagyobb cég, hogy megalkossák a saját busz szabványukat az MCA-val eszemben. Ez lett az EISA. Kicsit irónikus, hogy ez sem terjedt el, de a lázadók csoportja már színt vallott.
Értékelés
1988 végén mind a négy platform stabilnak tűnt. Folyamatosan jöttek a fejlesztések és mindegyiknek megvolt a saját erőssége. Az Atari jó ár/érték arányú gépeket gyártott ami sokszor képes volt kiváltani a sokkal drágább Apple masinákat. Szoftverekben sem volt hiány és mellékesen a beépített midiportnak hála megtalálták a saját extra piacukat a zenészek körében. A Commodore két új gépe két külön piacot is le tudott fedni. Az a A500 jó ár/érték aránnyal sikeres volt az alsó kategóriában, míg az A2000 az animációkat készítők és videó stúdiók körében kezdett népszerűvé válni. Az Apple is rendelkezett olcsóbb és drágább gépekkel és a folyamatos fejlesztések biztosították a helyét a piacon. Az IBM meghatározónak számított, de már nem kizárólagosnak. A klónokkal együtt a nagyon olcsó XT másolatoktól a gyors 386-os gépekig szinte minden szegmenst le tudtak fedni. Azért csak szinte, mert ugyan technikailag közel jártak az Atari-Amiga duóhoz, de az otthoni felhasználók a pénztárcájukra és a játékokra nézve elég ritkán döntöttek egy IBM klón mellett.
Views: 4