Napjainkra két gépcsalád élte túl az idők vas fogát. Az IBM kompatibilis gépek mellett lényegében a Macintosh vonal maradt csak meg, bár hardver szempontjából az utóbbi már sokszoros átalakuláson ment át. Miközben a megjelenítők fejlődéséről írtam fogalmazódott meg bennem, hogy érdemes lenne magáról az IBM PC-ről is írni. IBM-nél a Personal Computer megtervezését követően nem állt meg a munka, hanem azon alapulva egy komplett családot alkottak meg. Nem merem azt írni, hogy rohamléptekkel, de a fejlesztés folyamatosan zajlott. Végül a sorozatban 6 gép jelent meg:
- 1981. augusztus – IBM Personal Computer (5150)
- 1983. március – IBM Personal Computer XT (5160)
- 1984. február – IBM Portable Personal Computer (5155)
- 1984. augusztus IBM Personal Computer AT (5170)
- 1985. március – IBM PCjr (4860)
- 1986. április IBM PC Convertible (5140)
A modellszámozás jól megmutatja, hogy a fő vonalat az 5150 (PC), 5160 (XT) és 5170 (AT) képviselte. Ezek másfél évenként követték egymást, ami IBM-es mércével gyors termékfejlesztési ciklusnak tűnik. Érdemes megnézni őket közelebbről, méghozzá a a konkurenciával együtt, mert szerintem tanulságos történet.
Az 5150-es fogadtatása kedvező volt. Bár technikailag nem volt kiemelkedő, de a gép minősége és az IBM támogatása a megcélzott piacon sikerre ítélte. Irodai környezetben nem gyors színes grafikára vagy sprite-ok kezelésére volt szükség, hanem jól olvasható karakteres kijelzőre. Az IBM elismertsége is sokat segített megküzdeni a konkurenciával amit segített az, hogy azok egymás ellen is harcoltak és nem volt átjárás a platformok között. Legtöbb gépet a három korán induló cég adott el. A legkisebb gondot a Commodore okozta, mert Tramiel vezetésével az alsóbb kategóriát célozták meg. Bár a PET széria elsősorban Európában sikernek bizonyult, mégis a VIC-20, C64 vonalra álltak át. Az Apple II-es szériája már nagyobb kihívást jelentett. Jó beágyazottsággal rendelkezett az felsőoktatásban és az üzleti életben is, de az Apple mérete miatt a támogatása nem érte, érhette el az IBM által nyújtottat. A Radio Shack TRS-80 sorozat, azon belül is a Model III inkább az otthoni és kis irodákat célozta meg. A nagyobbak mellett érdemes megemlíteni a CP/M gépeket, mert belőlük a közeli szoftveres rokonságnak köszönhetően inkább előnye származott az IBM-nek, mint hátránya.
Az 5160-as számozással jelent meg a PC/XT, ami csupán az előd felújított verziójának tekinthető. A gép sebessége nem változott, de a bővíthetősége egyszerűbb lett. Az új alaplap több 8 bites slotot és RAM-ot tudott kezelni. Ez az előd esetén is megoldható volt, de egyszerűsítette a felhasználók életét, ahogy a nagyobb teljesítményű táp már hivatalosan is elbírt egy merevlemezzel. A DOS 2.0 nagyobb előrelépés volt operációs rendszerként, mint a hardver maga. A Microsoft olyan hatalmas fejlesztésekkel, mint például a könyvtárak vagy device driverek támogatása lepte meg a felhasználókat. Kritikusan nézve másfél év alatt csak annyira futotta, hogy kicsit kipofozzák azokat a hiányosságokat amikre külső gyártók már nagy
részt megoldást nyújtottak. A konkurencia ekkor már több irányból is támadásba lendült. Steve Jobs vezetésével elkészült az Apple Lisa grafikus operációs rendszerrel. Másik irányból megjelentek az MS-DOS és teljesen hardver kompatibilis klónok. Az XT megjelenése előtt mutatták be a Compaq Portable-t ami az első hordozható PC kompatibilis gép volt, illetve desktop klónokból sem volt már hiány. Érdemes megnézni a korabeli hirdetéseket és rögtön szembeötlik az IBM fejlesztési lassúsága. A nyitott platformnak köszönhetően a kiegészítők piaca 1983-ra jelentős méretűre duzzadt. Az MDA megjelenítőt simán lenyomta az ugyanolyan a monitort használó Hercules. Itt már többfajta merevlemezből, RAM bővítőből lehetett válogatni. Ezen felül a változatlanul 4,77 MHz-es órajel is érthetetlen. Szinte az első klónokkal elindult az órajel verseny (5 MHz) és a másolatok szinte hónapokon belül dupla órajellel, sőt néhány verziónál rendes 16 bites busszal rendelkező 8086-os processzorral készültek. Egy 8 MHz-es 8086 a 16 bites adatbusszal kb. kétszer volt gyorsabb az eredeti IBM Personal Computernél.
Az IBM Portable gépe (5155) is már csak válasz volt a Compaq hordozható gépére. Ezen a ponton az IBM már teljesen elveszítette a kezdeményezést, de a piaci súlya és az, hogy kvázi szabványként kezelték a cég új fejlesztéseit még vitte előre a céget. Tartották magukat az ütemes, kb. 1,5 éves fejlesztési ciklushoz és dolgoztak az új modelleken.
Az 286-os processzoron alapuló 5170-es AT megjelenése három évvel követte a PC-t. Az új, 6 MHz-es processzor bevezetésével, ha rövid időre is, de visszavette az IBM a sebesség trófeát. 16 bites lett nem csak a processzor, hanem a komplett buszrendszer is. Kibővítették a DMA és megszakítási rendszert, ráadásul mindez kivezetésre került a bővítőkártyákhoz is. Ez az a csatlakozó, amit ma már ISA bővítőként ismerünk. Erősebb táp, átdolgozott billentyűzet és nagyobb kapacitású (HD) floppy meghajtó került még a dobozba. Az árcédula ugyan vaskos volt, de az előrelépés is. Pár hónap lemaradással, ’84 októberében befutott az EGA ami sokat javított a grafikai képességeken és versenyképesebbé tette az új gépet a konkurenciával szemben. Azonban a technikai elsőség mellett ekkor már csak kevesebb, mint a felét birtokolta az IBM a PC piacnak. Ha a teljes piacot nézzük, akkor a nem IBM kompatibilis gépek nagyon hamar elavulttá tették az AT-t. Operációs rendszer, grafika és hang terén is jelentősen többet tudott egy Amiga. Egy Macintosh és a rajta futó Mac OS mellett is elavultnak hatott bármelyik DOS-t futtató gép.
1985-ben kiadták az IBM PC háziasított verzióját. A PCjr számozása (4860) is jól mutatja, hogy egy egyszerűsített, olcsóbb verziót hoztak létre. A piacon bukásként könyvelték el a szériát, bár ezzel kapcsolatban van néhány pont ami ennek ellent mond. A PCjr két fontos újítást is bevezetett. A hang chip-et és a 320×200/16 színű megjelenítés lemásolva a Tandy egy komplett klón családot vitt sikerre. A kvázi szabvány furcsa fintora, hogy sokan Tandy grafikaként hivatkoznak a PCjr-ben bevezetett új módra. Az eladott kb. negyedmillió gép pénzügyileg nem érte meg az IBM-nek, mert jelentős kedvezményekkel tudták csak értékesíteni. Érdekes, hogy darabszámban többet kelt el a PCjr-ből, mint Apple IIe-ből. A koncepció jó volt szerintem, ezt mutatja, hogy a kompatibilitási és ár gondok kiküszöbölése után a Tandy sikerrel forgalmazta a saját verzióját.
A IBM Personal Computer sorozat a kifutását elsősorban a klónoknak köszönhette. A nyitott felépítés és szabadon elérhető szoftverek nagyon megkönnyítették a konkurencia dolgát. Néhányan „felülről” támadták az IBM-et, annál gyorsabb, erősebb gépet gyártva. 1986 szeptemberében a Compaq a technikai vezetést átvette a 386 alapú Deskproval a PC kompatibilis gépek terepén. Eközben más, jellemzően Távol-keleti gyártók árversenyt generáltak öregebb, de még mindig megfelelő számítógépet szállítva. Egészen a ’90-es évek elejéig lehetett XT klónokat vásárolni, de már alapból 512 vagy 640 kB memóriával, Hercules monitorral és 10 MHz-es 8088-as processzorral. Az IBM megpróbálta az MCA alapú Personal System sorozattal bezárni Pandora szelencéjét. Az IBM 386 alapú gépei már PS/2 jelzéssel jelentek meg. Azonban az ökoszisztéma már önálló életre kelt és a többi gyártó vitte tovább a PC-vel megnyitott vonalat. Évekkel később végül az IBM kiszállt a harcból és eladta a részlegét a Lenovonak.
Views: 345