retro gépek A-tól Z-ig

TVC floppy meghajtó

Már jó pár hónapja a polcon hevert egy Videoton TV Computerhez gyártott floppy meghajtó. Úgy került hozzám, hogy egy lemez szorult bele. Szétszedés után kiderült, hogy kicsit akad a mechanika, emiatt nem adta ki a lemezt. Sikerült kiszabadítani, majd egy kevés kenőanyag és sok átmozgatás következett. A szerelést ugyan nem dokumentáltam, de pár kép így is készült és megérdemel néhány mondatot is.

Leánykori nevén VTC 49119-es gyártmányként lehetett megrendelni a TVC-k mellé. Egy 1989-es katalógusban Mono Floppy néven szerepel borsos 29300 forintos áron. Sajnos a hozzá tartozó HBF kártya valahol elkallódott az évek során, de a meghajtó így is használható. Szépen működik a Shugart illesztőt használó mikrogépekkel, ilyen például a CPC6128 vagy az Enterprise. A DD-s lemezeken MFM kódolással 720kB-ot lehet tárolni. A DOS-os 360 kB-os lemezeket TVC-n és Enterprise-on is lehet írni/olvasni, de a CPC formátumát is simán kezeli egy PC-s meghajtó megfelelő programmal.

Az egység bennem felemás érzéseket keltett. Néhány dolog kivitelezés gyenge míg más téren a szerkezet jónak tűnik:

  • A TVC-vel megegyező műanyag burkolat össze van karcolva. A TVC-nél sem vált igazán be, nem bírja a használatot, ráadásul hőre kilágyul. Kis túlzással miközben törölgettem attól féltem, hogy színét veszti.
  • A mechanikai szerkezet is elég gagyi. Összerakásnál nyeklett-nyaklott a belső fém keret, nem akartak a műanyagok a helyükre ugrani. A képeken is látható, hogy a meghajtó pár millimétert kilóg a dobozból.
  • A két dobozfél között a tápkábel átvezetése és a szalagkábel kivezetése is érdekes. Megfelel a célnak, de szebben is meg lehetett volna oldani.
  • A tápegység erősen túlméretezettnek tűnik. Ha jól láttam kapcsoló üzemű, ezért remélhetőleg nem is melegszik.
  • A floppy meghajtó mechanikája békebeli, masszív darab. Részben nyugati import, legalábbis a lemezt forgató léptetőmotor Taiwanon készült japán licenc alapján.
  • Az elektronika is érdekes keveréke a nyugati és KGST relációból beszerzett áramköröknek. Pár MEV-es TTL IC is akad közöttük.

A kipróbálás még hátravan, de már elvileg üzemképes a meghajtó. Valahonnan kerítenem kell egy HBF-et…

MegnevezésVTC 49119
CégVideoton (TVC-hez gyártva)
OrszágMagyarország
Bejelentés1986 (bejelentve, de nem elérhető még decemberben)
Operációs rendszerVT-DOS, UPM
CsatlakozókShugart 401 szabványos floppy
Ár29.300 (1988)
EgyébBeépített táp
PC (DOS) kompatibilis formátum
Shugart illesztős gépekhez használható
LinkekEnterprise és TVC hardware katalógus: ep128.hu
Meghajtó dokumentáció: tvc.homeserver.hu

Views: 991



2 thoughts on “TVC floppy meghajtó”

  • Szuper! Nekem is van egy MONO, most alakítom át DUAL-ra, hogy menőbb legyen. Úton van felém egy TEAC FD-55FR. Ha jó akkor az lesz beépítve, ha nem akkor átalakítok egy FD-55GFR-t.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük