Az előző bejegyzésből már kiderült, hogy modernnek számító Apple gépeket szerelgettem az elmúlt időszakban. Jó ötletnek tűnt felvenni pár dolgot, de ez nem várt nehézséget okozott. A 8 bitesek, vagy a PCJr kimenetét még felskálázva is könnyedén tudta kezelni a bütykölésre beállított gépem, de az 1920×1080-as felbontás már kifogott rajta. Az elvárt 60 helyett csak 10-12 képet tudott másodpercenként digitalizálni. Ha csak ezt a problémát nézem, akkor a legegyszerűbb a 3. generációs i5 cseréje lett volna. Egy bármilyen kicsit is modernebb gép kb. a 6. generációtól felfelé bőven tudta volna teljesíteni az elvárásokat. Azonban az öreg alaplapnak van pár előnye, többek között van rajta printer, soros port és integrált floppy vezérlő is. Ez utóbbi a szűk keresztmetszet, mert az USB-s megoldások közül talán csak greaseweazel tud többet, a könnyen hozzáférhetők mind elmaradnak mögötte.
Úgy döntöttem marad az öreg gép, de kap egy GPU-t ami leveszi a processzorról a terhet. Apró probléma, hogy az alaplapon csak 1 darab PCIe x16 és 2 PCIe x1 található. Az utóbbiba nem lehet sem a digitalizáló, sem a videokártyát beledugni, mert az X1 slotok rövidebbek és közülük egyik sem nyitott. Az is kérdés volt, hogy a video vagy a digitalizáló sávszélességét vágjam meg. Szóval az első döntés csak még több kérdést vetett fel. Ezek közül kettőre tudtam gyorsan választ találni:
- GPU: NVIDIA mellett tettem le a voksom, mert az NVENC tudom, hogy jól működik Linux és Windows alatt is. Nem akartam sokat költeni és azt is rögtön tudtam, hogy alacsony fogyasztású kártyát kell néznem. A gyártó cseles volt, mert többször is előfordul, hogy 1-1 kártya nem abból a generációból kap GPU-t ahová tartozik, de a wikipedia NVENC oldalán ki lehet keresni a GPU számát. Először a GTX750-et néztem ki, de árban alig volt drágább a GTX1050. Érdekes, hogy a 1030 kiesett, mert abban semmilyen hardveres encoder-t nem lehet találni.
- PCIe slot: A slot-ok és a hely problémára azt találtam ki, hogy egy riserrel az egyik x1-ből csinálok fizikailag x16-ot. Persze ez nem oldotta meg a sebesség problémát. A házban lévő hely problémára is megoldásnak tűnt, mert így kreatívan 3D nyomtatóval tartót kreálva át tudtam helyezni a kártyát.
Miután kitaláltam, hogy mire van szükségem következett a beszerzés és az első tesztek. Kapton szalaggal kitakartam a “fölösleges” PCIe laneket és a GPU így is működött. De nem fért el sehogy sem a gépben, ezért a digitalizálónak terveztem végül egy új tartót ami elemeli azt az alaplaptól. Az összeszerelésnél figyelni kell a sorrendre, elsőször a GPU, aztán a soros és párhuzamos port kimenete került a helyére. Ezeket a floppy kábelezése követte, majd utolsókén a digitalizálót tuszkoltam be. A káosz ezzel teljes lett, sajnos kábel managementre nincs lehetőség, a floppyhoz így is éppen csak elér, ezen már csak a gép cseréje tudna segíteni. A videón jól láthatjátok, hogy miről beszélek.
Utolsó lépésként elkezdhettem éleszteni és tesztelni a rendszert. Nem okozott nagy gondot, csak kicsit jobban elhúzódott, mint először gondoltam:
- A GPU rögtön látszódott, a Linux Mint felajánlotta az új driver telepítését, ezt követően újraindítás után rögtön működött a hardveres videó encoder.
- A digitalizáló kártya is látszódott a PCIe buszon, de az utolsó oprendszer frissítés miatt nem volt használható. Mivel a kernel modult úgyis le kellett fordítani, ezért letöltöttem hozzá annak újabb verzióját. Ez eltartott jó pár percig, de végre elkezdett működni.
- A kimenet felvétele nem sikerült elsőre. Valamiért az OBS közvetlen felvételnél képhibákat produkált. Az NVENC tökéletesen vizsgázott, két felvételt is simán tudtam egyszerre futtatni, elvileg 8 streamet tud kezelni, de nekem már kettő is elég. A VCS kimenetét digitalizálva eltűnt a képhiba.
Az upgrade konklúziója az, hogy a mATX ház és alaplap erősen behatárolja a lehetőségeimet. Az eredmény kinézete erősen kihívásokkal küzd. De amit kitűztem sikerült elérni, a GTX1050 tökéletesen működik és szerencsére az egy darab PCIe lane is elég a digitalizáló kártyához. Most még megúsztam a teljes rendszer fejlesztést, a 3. generációs i5 még 1-2 évig ki tud szolgálni, de lassan el kell gondolkoznom egy greaseweazel összerakásán.
Views: 211