retro gépek A-tól Z-ig

P.R. Computer

Tegnap este elővettem egy lemezt és miközben hallgattam felmerült bennem, hogy jó lenne írni róla. Elég szorosan kötődik a 8 bites gépekhez is. A 70-es, 80-as években nem csak a számítástechnika, de a zene is sokat változott. Megjelentek új hangszerek és hozzájuk köthető előadók, csapatok amik addig nem léteztek. Az analóg szintetizátorok után jöttek a digitális eszközök. Midi, sampler és sok más eszköz, technika nyitott meg új lehetőségeket a művészek előtt.

Nem csak nyugaton, de itthon is elég sok elektronikus zene született. Ezek egy része külföldön is ismert, sőt elismert lett. Egy érdekes formációról szólnak a következő sorok. A vasfüggöny mögött alakult meg a Panta Rhei. A tagok között voltak a Szalay testvérek akik fizikusi állásuk mellett zenéltek, illetve építették a saját hangszereiket. Volt közöttük fényhúros gitár és számítógépről vezérelt eszköz is. Ez utóbbit MUZIX81-nek nevezték el. Eleinte ZX-81-en, később Spectrumon alapult és nemzetközi szinten is megállta a helyét. 1983-ban az Electronics & MusicMaker is elismerően írt róla. Sajnos sok más magyar ötlethez hasonlóan ezt sem tudták sikerre vinni az ismert körülmények miatt. A Mi és a Computer adásában, aminek a főcímzenéjét ők játszották, 1983-ban pár perces bemutatót is tartottak.

Joggal kérdezhetitek, hogy még milyen zenét lehetett vele alkotni. A Panta Rhei albumai elérhetőek a honlapjukon. Személyes kedvencem a Jól hangolt számítógép, de a többi is ismerős lehet, mert több TV műsor, sorozat vagy ismeretterjesztő film használta fel a zenéiket. Természetesen hazai és főként keleti blokkhoz tartozó előadók is használták az általuk alkotott eszközöket, közülük talán Presser Gábor neve a legismertebb.

Bátran merem ajánlani a Panta Rhei munkásságát. Szerintem szegényebb lett volna a hazai zenei élet nélkülük. Nem csak a zenei, de az általuk elkészített hangszerek is alakították azt. Érdemes mellettük meghallgatni a kortársaikat is, nem egy simán megüti az ismert nyugati kortársak színvonalát. A fenti videó jó kiindulási alap, de ha bírjátok az eklektikusabb zenét, akkor a Solaris Marsbéli krónikájába is füleljetek bele.

Visits: 98



Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük