Amstrad CPC széria

Az CPC gépek sikere jó példája annak, hogy már a 8 bites számítógépek világában is mennyire fontos volt az időzítés. Az alkotók nem tökéletes masinát alkottak, hanem sikereset. Ha a C64 számaihoz nem is tudott felérni, de kb. 3 milliót eladtak a szériából. Hogy ehhez mire volt szükség? Én úgy gondolom, hogy az alábbiak vitték sikerre:

• Csapat: Mert egy jó csapat nélkül nem jött volna létre. Alan Sugar a Sinclair gépek sikerén felbuzdulva úgy látta, hogy az Amstrad vevőinek is el tudnának adni egy számítógépet. 1983 elején Ivor Spitalt bízta meg, hogy mérnökként átnézze a már árusított gépeket. A piackutatás eredményeként született meg a cél. Olyan gépet akartak építeni, ami olcsó, beépített háttértárral és saját monitorral rendelkezik. A fejlesztés vezetésével Bob Watkins-t bízta meg, aki külső embereket keresett. Az első csapat elbukott, de ezzel az amúgy is szűk időből elvesztegettek pár hónapot. A második csapat alapját Roland Perry és William Poel adta. Ők tanácsadónak szerződtek le, de jó választásnak bizonyult a korabeli geek páros. A lényeg, hogy az ismeretségi körük segítségével eljutottak a Locomotive-hoz akik akkorra már írtak egy Z80 alapú BASIC-et. A hardverhez értő szakembert már a Locomotive alapítói ajánlották be. Mark-Eric Jones az eredeti 6502 alapú terveket gyorsan kukázta és Z80 alapon újratervezte a gépet. Szóval a csapatban csupa lelkes, hozzáértő ember kapott helyet, így 83 augusztusában elkezdhettek dolgozni a gép hardverén és az azt meghajtó szoftveren.
• Idő: Napjaink mobiltelefonjaihoz hasonlóan fontos volt az időzítés. A fejlesztési határidő nagyon szoros volt, Alan Sugar a ’84-es karácsonyi szezonra már teljesen fel akarta futtatni a gyártást amihez áprilisi sajtóbejelentést tervezett. Ez azt jelenti, hogy a szerződések megkötésétől kb. 9 hónap alatt hozták össze az egész gépet. Nem céloztak meg semmi radikálisan forradalmit, de így nem is csúsztak meg, mint például a Enterprise. A szoros ütemtervet a különböző problémák ellenére sikerrel tartották aminek köszönhetően sikerült meglovagolni a házi számítógépek elterjedésének fő hullámát. Már az első évben jelentős eladásokat könyvelhettek el és eleinte még a 16 bites gépekkel sem kellett versenyezniük.
• Ár: Az Amstrad főként az olcsó Hi-Fi berendezésekről volt ismert a CPC előtt. Alan Sugar jól látta, hogy olcsón kell olyan gépet gyártani ami minden szükséges részelemet tartalmaz. A CPC464 kezdő ára 249 angol font volt  zöld (mono) monitorral. A közvetlen konkurens Spectrum+ csupaszon került 179.95-be, míg a C64-ért £250-300 közötti összeget kértek el. A CPC ára nagyon versenyképes volt és a meglévő gyártási tapasztalattal eleget is tudtak belőle szállítani. A floppyval felszerelt CPC6128 is hasonlóan olcsónak bizonyult.
• Szoftverek: A gépet vezérlő részt modulárisan tervezték meg. A Locomotivos fejlesztők a firmware-t és a BASIC-et elkülönítették. A különböző funkciókat a firmware belépési pontjain keresztül elérhetővé tették, sőt a külső fejlesztőket is abba az irányba terelték, hogy ezeket használják. Ezzel lehetővé tették azt, hogy a későbbiekben a firmware-t egyszerűen lehessen bővíteni, újraírni. Hasonlóan jó döntés volt, hogy a legfontosabb játékfejlesztőknek még a bejelentés előtt gépeket adtak ki. A hardverrel, pontosabban az ULA legyártásával ekkor még gondban voltak, ezért azt egy panelon valósították meg. De így már készülhettek a játékok a meg sem jelent géphez és a CPC megjelenésekor több tucatnyi játék állhatott rendelkezésre. A sikerben annak is része volt, hogy a CP/M-et is portolták a gépre. Ezzel a játékok mellett irodai felhasználásra is alkalmassá tették.

A fejlesztés sarokpontjait a fenti négy pontban már összefoglaltam, de semmit nem írtam arról, hogy milyen is a CPC valójában. Először egy 464 került a kezeim közé. A ráragasztott matricákat szándékosan nem távolítottam el. A színes gombokkal, amik az Enterprise 128-ra emlékeztetnek, vidám képet alkotnak. A gép teljesen integrált, de ahhoz, hogy beüzemeljem a saját monitorra volt szükségem. Alternatívaként használhattam volna a korabeli MP1 vagy MP2 kiegészítő dobozt amiben egy tápegység és TV modulátor kapott helyet. A billentyűzet kellemesnek mondható, a Spectrumokhoz képest jó, de a Commodore 64-ben használthoz nem ér fel. A CPC6128 az eddig leírtaktól nem sokban tér el. A billentyűzet változott a legtöbbet, mert már nem színes és a kurzor gombokat áthelyezték. A programokat a 464-nél szalagról, míg a 6128-nál floppyról lehet betölteni, nekem mind a kettő korrektül működött. A floppy mérete kicsit szokatlan, 3″-es, de pozitívan meglepett, hogy gyorsabb, mint a Commodore 1541-es.

A programválaszték elég széles és a rajongók a platformot még napjainkban is életben tartják. Természetesen én főként a játékokat nézegettem. Nagyjából minden játék megtalálható ami a konkurencián, de érezni rajtuk a CPC fűszerezést. Érdemes kicsit a hardver oldalról megközelíteni, hogy miben lett kicsit egyedibb a CPC. A 4MHz-es Z80 és AY-3-8912 páros korrekt, de átlagos választásnak bizonyult: jobb volt mint a Speccy, gyengébb mint a C64-nél, miközben ár/érték arányban mind a kettőt verte. A grafika is hasonlóan jó középút. A hardveres sprite-okat nem ismeri a gép és a palettát sem karakterenként kell beállítani. Ez utóbbinak köszönhetően a karakterhatároknál nincs a Spectrumra jellemző color bleeding. Az eddig átlagosnak leírt gépen futó játékok mégis saját színezetet kaptak. A tervezők nagyon vidám, élénk színeket válogattak össze. Ettől az apróságtól lett számomra a CPC-re átírt játékoknak egy sajátos íze, színvilága.

Ha értékelnem kell a CPC-t, akkor inkább jót tudok róla írni, mint rosszat. Maga a gép egy erős közepes ami jókor jött ki, jó helyen és legfőképpen jó áron. A szoftver választéka elég széles és van rá minden féle program. A 6128 a floppy meghajtóval kezes, megfelelően gyors, jól használható gép. Egyedül az szól ellene, hogy vagy a saját monitorára, vagy egy MP2-es dobozra van szükség a használatához ami nem nagy hátrány.

Views: 684