retro gépek A-tól Z-ig

Commodore – The final years

Brian Bagnall könyve az A Company on the edge és a The Amiga years után végre lezárja a Commodore történetét. Stílusban nincs újítás az előző két részhez képest. A főként személyes interjúkon alapuló fejezeteket néhány korabeli újságcikkel, képekkel, rövid történetekkel dobja fel a szerző. Nagyjából 500 oldalon keresztül követi végig ahogy az újból talpra állított Commodore eljut a csődig. Hogy szükségszerű volt-e a bukás az nagy kérdés amire nem akar egyértelmű választ adni, de az okok nagyon egy irányba mutatnak a könyvben. Mindenesetre azt jól bemutatja, hogy egy nagy méretű számítógép gyártót hogyan lehet kitartó munkával csődbe vinni.

Az írás a második Amiga szériával kezdődik. Az A500 és az A2000 megjelenése még sikeresnek volt tekinthető. Az olcsóbbik modell a C64 mellett sokáig vitte vállán a céget ami többször vissza-visszatér említés szintjén. Az A2000-CR egy másik szálat, a felső kategóriás gépek piacát hozza be. Sajnos már a korai fejezetekből is kitűnik, hogy a Commodore nem tudta jól megcélozni ezt a piacot. Az Amigák továbbfejlesztése nem volt fókuszált és ez a további fejezetekben egyre látványosabban kiütközik. Csak néhány nagyobb dolog amibe vagy felesleges öltek időt, vagy nem szántak rá eleget:

  • A UNIX alapú Amiga fejlesztések sok időt és pénzt vittek el
  • Az egyszerű hardveres bővítésekre nem fektettek hangsúlyt. Volt több olyan prototípus ami az ígéretessége ellenére nem került piacra. Emellett az is előfordult, hogy nem is fektettek be erőt abba, hogy bőséges upgrade lehetőséggel lássák el a vevőket. Az interjúk jól elmesélik, hogy az egyszerűbb bővítők piacát és ezzel jelentős bevételt is átengedték más cégeknek.
  • A chipset lényegi fejlesztésére nem állítottak rá elég mérnököt. A bemutatott fejlesztéseknél az olvasható, hogy sokkal alacsonyabb létszámmal próbálták elvégezni ugyanazt a munkát, mint a konkurencia.
  • A szoftver fejlesztés és támogatás is gyerekcipőben járt a piachoz képest. 1-2 ember ugyan rendbe rakott dolgokat, de ők inkább keresztes lovagok voltak, mint az amit a cég és főként annak felsőbb vezetése képviselt.

Bár a könyv harmada az Amigákkal foglalkozik, a másik kétharmad még jobban kiemeli a Commodore technikai és szervezési problémáit. Ezek közül a kedvencem és egyben a második legrészletesebben taglalt gép a C65. Talán azért is tetszett, mert részletesen ír a fejlesztés minden oldaláról. Technikai oldalról természetes, hogy kihívásokkal néztek szembe, de az már kevésbé, hogy ennek mi volt az oka. Már maga a célkitűzés sem volt az igazi és ez ugyanarra vezethető vissza, mint a műszaki rész. A közös ok lett a cég végzete is a legtöbb megszólaltatott szerint. A cég vezetésének hibái végigkísérik a könyvet az elsőtől az utolsó oldalig.

Az előző kötetben Thomas Rattigan mentette meg a Commodore-t a csődtől. Igaz ehhez húsba vágó döntéseket kellett hoznia, de ez kellett a túléléshez és az ő távozásával zárult a könyv. A The final years-ben sajnos egyetlen hasonló kvalitású CEO sem jelenik meg és a technikai vezetők sem voltak elég erősek ahhoz, hogy jobban mentsék ami menthető. A C65 jó állatorvosi lóként bemutatja, hogy ez mihez vezetett. A Commodore 64 pár év után elérte az életciklusának a végét, de nem volt méltó utóda. A C65 egy új, modernizált gép lett volna. Nagyrészt kompatibilis lett volna az előddel, de ahol nem ott is könnyen lehetett volna módosítani a programokat, hogy az új gépen is rendben működjenek. Aztán elkezdődött a műszaki tervezés, de a mérnökök határozott vezetés hiányában nem értettek egyet, hogy mi a cél. A C65-öt ezért többször is átdolgozták, a mérnökök a saját főnökeiket sem tájékoztatva változtattak az áramkörökön. A technikai management azért is képtelen volt célt kitűzni, mert feljebb sem tudták mit is akarnak piacra dobni. Az is nehezítette a dolgokat, hogy a vezetőket nagy sebességgel cserélgették. A vezetés számlája írható, hogy a CSG (Commodore Semiconductor Group, régebbi nevén MOS) nem volt képes csak többszöri nekifutás után legyártani az áramköröket. A CSG-nél kevés mérnököt foglalkoztattak és nem modernizálták a gyártástechnológiát sem a megfelelő ütemben. Az már csak a hab volt a tortán, hogy ugyanaz az ember aki a C65-ön dolgozott más feladatokat is kapott. Így nem, hogy több tapasztalt mérnök nem dolgozott a gépen, de még egy egész sem. Ezek után nem csoda, hogy a gép évek alatt sem készült el és végül a már majdnem kész prototípusok mellett leállították a projektet. De nem akarok minden poént lelőni, inkább olvassátok el ti is.

A fentiekből talán már látható, hogy Brian Bagnall új könyve is nagyon tetszett. Megérdemli a szokásos 9.5 pontot 10-ből. Többször előfordult, hogy az olvasása közben szétszaladtak a gondolataim. Ilyenkor elővettem az előző részeket, vagy rákerestem a neten pár adatra. Hozzám közelebb áll Bagnall, mert pontosabb és műszakilag is mélyebb a tartalom Pleasance könyvénél. Elfogult a vezetéssel szemben, de az The inside story-hoz képest sokkal kevésbé negatív. Ali és Gould is megérdemli a kritikát, sajnos már nem lehet megszólaltatni őket. Nekem kicsit hiányzik az ő motivációjuk kibontása. Néha már az volt az érzésem, mintha szándékosan hoztak volna olyan döntéseket amik romba döntötték a céget. De az is lehet, hogy tényleg ennyire nem értettek hozzá? Remélem Bagnall következő, az eddigi Commodore trilógia előtti éveket bemutató kötete is hasonlóan érdekfeszítő lesz.

Hits: 49



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük