A cím komolyan hangzik és simán lehetne pár száz oldalt írni a témáról. Én most itt csak arra fogok csak fókuszálni, hogy felvezessem a hazai 8 bites gépek korszakát. Úgy gondolom, hogy érdemes áttekinteni, hogy mik előzték meg ezeket és milyen környezetben készültek el a gépek. Már csak azért is, mert a tervgazdasági környezet ma már elég nehezen értelmezhető még annak is aki élt benne.
Az informatika történelmében akár Kepmelen Farkas gondolkodó, sakkozó gépéig is vissza lehetne nyúlni. A lényeg, hogy eleinte az ötlet az volt, hogy a számításokat szerették volna gyorsítani, automatizálni. A két nagy háború között a hazai oktatás színvonala változatos volt, de az elmondható, hogy több iskola az európai élvonalba tartozott. Ezekből több nemzetközileg is elismert tudós, mérnök került ki. Sajnos a politika mindenbe beleszólt: az 1930-as évek második felében, követve a német példát, hivatalos formát öltött a zsidóüldözés. A lista biztos, hogy nem teljes, csak néhány fontosabb ember, akik ennek áldozatául estek: Wigner Jenő, Szilárd Leó, Gábor Dénes, Kármán Tódor, Kemény János, Neumann János. Ha nincs világégés, akkor sem biztos, hogy itthon alkottak volna, mert sokan tanultak, kutattak a németeknél, Angliában vagy más országban, de az biztos, hogy ők csak a jéghegy csúcsát jelentették. Arra, hogy mit veszítettünk velük a legjobb példa, hogy a legtöbbjük részt vett (méghozzá vezető kutatóként) a Manhattan Projektben.
Történetünk szempontjából Neumann lehet fontosabb, mert a nevével fémjelzett elv megfogalmazásával sokat tett a számítástechnika fejlődéséért. Azért nem megalkotást írtam, mert Eckert és Mauchly már dolgozott a témán, szóval inkább egy összefoglalás, evolúció volt, mint teljesen új amit megfogalmazott:
- Elektronikus működés
- Kettes számrendszer használata
- Belső memória: RAM/ROM
- Tárolt program: A belső RAM-ban tárolódik az adat és a program is.
- Az utasítások egymás utáni végrehajtása
- Univerzális felhasználhatóság
- Funkcionális egységek: Aritmetikai egység, központi vezérlőegység, Memóriák (RAM/ROM), bemeneti és kimeneti egységek
Sajnos a háború pusztítása miatt további értékes embereket veszítettünk, ezek jelentős részét az értelmetlen származási üldözések miatt. Legalább ennyire borzasztó, hogy ez a pusztítás pár évvel később folytatódott csak más csoportokkal szemben. A kommunisták fokozatosan magukhoz ragadták a hatalmat, aminek hatására ismét jó néhányan elhagyták az országot. A határzár kiépítését követően ez nehéz mutatvány lett, de a vasfüggöny 1956-ban rövid időre fellibbent. A balos elnyomás miatt olyan embereket veszítettünk el, mint Gróf András, Vadász László, Simonyi Károly. Az első kettő az Intelnél volt meghatározó vezető, míg Simonyi a Microsoftnál. Kemény Jánost már említettem az előző hullámban, ő a BASIC egyik megteremtője volt.
Egy kicsit előre rohantam, ugorjunk vissza az 40-es évek végére. 1949-ben a nyugati országok bevezették a COCOM listát. Ezen azok a termékek voltak amiket tilos volt a keleti blokk országaiba exportálni. Természetesen az informatikai eszközök is ezek közé tartoztak. Ezért vagy sajátot kellett tervezniük, vagy becsempészhették, esetleg lemásolhatták elődeink ezeket. A lemaradást növelte, hogy a testvéri Szovjetunióban ekkoriban ideológiai alapon üldözték a kibernetikát, ami a számítástechnika másik megnevezése volt. Rendszeresen vegzálták a tudósokat, miközben szükségük volt rá a hadsereg és a gazdaság modernizálásához. Logikát nem szabad ebben keresni, hasonló alapon üldöztek el értékes tudással rendelkező embereket is.
Az MTA Kibernetikai Kutatócsoportja építette meg szovjet tervek alapján (M-3) az első magyarországi számítógépet ami 1959 január 21-én kezdett el működni. Ezt további gépek (Ural, Minszk…) követték, de ami a legfontosabb, hogy a hazai iparban és az oktatásban is elindultak a fejlesztések. A szegedi Informatikatörténeti Muzeális Gyűjteményben ezek részben megtekinthetőek, mindenkinek ajánlom, hogy nézzen be, ha arra jár. Nem tudok mindent felsorolni, csak néhány általam érdekesnek, fontosnak gondolt szemelvény, hogy a korszakról képet tudjatok alkotni:
- 1958/1959-es tanévben Kovács Mihály Piarista szerzetes Kibernetikai Szakkört indított. 1967-től gyártották a Mikromat építőkészletet aminek a prototipusát az egyik tanítvány (Woynarovich Ferenc) készítette el.
- Az 1960-as években elindult az informatikához kapcsolódó felsőfokú képzés. Például ’63-ban végzett az első szegedi programtervező matematikus évfolyam.
- 1966-ban az EMG-ben elkezdték gyártani a tranzisztorizált Hunor 131-es számológépet
- 1968-ban a KFKI bemutatta a TPA 1001-et. DEC PDP-8 alapján több száz készült, ha ide vesszük a sorozat modernizált verzióit is. A gép teljes neve Tárolt Programú Analizátor, amit azért kapott, mert a KFKI nem gyárthatott volna számítógépet. Ne feledjük tervutasításos gazdálkodás volt, felülről mondták meg a tutit!
- 1968-ban elindult a KGST közös gép fejlesztése Egységes Számítógéprendszer (ESZR) néven. Az ezt elindító levél Alekszej Nyikolajevics Koszigin, a Szovjetunió Állami Tervbizottságának (Goszplan) akkori elnökétől származott. Az ESZR-be tartozó gépcsalád az IBM 360 gépcsalád architektúrájával volt kompatibilis, lényegében annak visszafejtésével, másolásával készült. A 70-es években készültek el az első gépek. Az egyes komponensek gyártását szétosztották a résztvevő KGST országok között, ennek a keretében gyártott a Videoton például terminálokat.
- 1972-től a Videotonnál gyártották az R10-es gépcsaládot a francia Mitra15 alapján. A háttérben az EMG és a KFKI is igyekezett saját gépet gyártani, de minden a minisztériumban dőlt el.
Ahogy látható a 60-as években kialakult a számítástechnika oktatása és felhasználása. Nem szabad azt gondolni, hogy nagyon elterjedt volt, de a 70-es évekre már az egyetemeken elérhetőek voltak a számítógépek. Az ipar is tucat számra gyártotta a különböző gépeket, több szakmai műhely is kialakult, ezek között voltak együttműködések és szakmai rivalizálások is. Ez nagyon jól hangzik, azonban a fenti listában van két fontos kiemelendő dolog. Az egyik a felülről vezérelt gazdaság, sok dolog a párt felső vezetésében vagy a szakminisztériumban dőlt el. A másik pedig, hogy saját tervezés helyett sokszor másolás vagy licence alapján gyártottuk a gépeket. Ez rögtön konzerválta is a lemaradásunkat. A kettő együtt azt is jelentette, hogy nem volt olyan verseny, mint a nyugati országokban. Ahogy azt is, hogy sokszor nem hozzáértő emberek döntöttek. Így eshetett meg az, hogy amikor sikerült valami új, világszínvonalú dolgot kifejleszteni, akkor azt nem használtuk ki. Erről Jánosi Marcell története jut az eszembe:
1973-ban a Budapesti Rádiótechnikai Gyárban dolgozta ki Jánosi a kazettás floppy-t. Az újdonság az volt, hogy az addig elég védtelen floppy lemezt kemény tokot kapott és a méretét is lecsökkentette 3″-re. 1974-ben kapott szabadalmi védettséget, de néhány legyártott példány készült csak, pedig lett volna rá érdeklődő. Ha már nem vettük gyártásba, legalább a szabadalomból hasznot húzhatott volna a népgazdaság. Érdeklődés lett volna, például a Sony vagy a Shugart részéről. Jack Tramiel, a Commodore vezetője még ide is repült, azonban a gyár vezetése nem fogadta. A nyugati érdeklődők nem értették a magyar bürokráciát és egy idő után már nem is akartak megküzdeni vele. A szabadalom lejárta után a SONY-nál az ötletet továbbgondolva tervezték meg a ma is ismert 3.5-ös floppy meghajtókat és lemezeket.
Nagyjából a ’70-es évek közepén a számítástechnikát kezdték átformálni a mikroprocesszorok. Ezek hazai története és az ide kapcsolódó gépek már egy másik írásban kapnak helyet. Abban szó lesz Simonyi Endréről, a Homebrew Computer Club hazai megalapításáról, a Lukács testvérekről, iskolaszámítógép programokról és nagyjából fél tucat különböző gépről. Na meg a gazdasági helyzetről is aminek a bürokratikus, rideg vezetését igyekszem bemutatni.
Views: 9