retro gépek A-tól Z-ig

NeXTstation Color és NeXTSTEP 3.3

A cím nem téves, tényleg ilyen furcsa nevet adtak a gépnek és a hozzá tartozó oprendszernek 1990-ben. A NeXTcube melletti olcsóbb gépnek szánták, persze ez viszonylagos volt, mert az akkori 8000$ egy egész jó autó ára volt Forintra átszámolva. Hazánkban nem nagyon terjedhetett el, az ár mellett a COCOM lista is tehetett erről. A listára felkerült termékeket „nyugatról” nem lehetett ide exportálni. Bár 1990-ben enyhítettek a szabályokon, mégis ’92 elején szüntették csak meg teljesen.

De mi is volt a NeXT és a STEP? A NeXT-et Steve Jobs alapította miután kirúgták az Apple-ből 1985-ben. A már említett cube-ot 1988-ban mutatták be, de az igazság az, hogy nem volt igazán sikeres a hardver részleg. 1993-ban szüntették meg a vasak gyártását és már csak a szoftverre fókuszáltak. Az operációsrendszerük (NeXTSTEP majd OpenStep) már jobban sikerült. Ez az OS igazi Unix, annak minden előnyével, amit egy objektum orientált ablakozó rendszerrel egészítettek ki. Gyakorlatilag minden értelmesebb rendszerre portolták, futott az eredeti Motorola alapú gépeken, a SUN Sparc masinákon, HP PA-RISC-en és Intel alapú PC-ken is. Pénzügyileg így sem teljesített fényesen a cég és végül 1997-ben felvásárolta egy nagyobb hal. Ez az üzlet nagy hatással volt minden félre és magára a rendszerre is. A nagy hal az Apple volt, így Jobs visszatért a céghez és a visszatérés után nem sokkal átvette a hatalmat. A határozott vezetőre szüksége volt az Almánál. Az Apple ekkor küzdött az egyre elavultabb MacOS-sel. Az OpenStep további fejlesztés és fazonírozás után Mac OS X néven futott tovább és távoli leszármazottja ma is megtalálható az Apple eszközökön.

A már emlegetett vas nem volt túl látványos. Ez alatt azt értem, hogy a 68040 nem volt kiugróan gyors, vagy különleges. Léteztek gyorsabb processzorok és a fekete ház sem olyan mutatós, mint mondjuk a szintén Jobshoz kötődő Mac G3-as széria. A memória bővíthetősége sem ért fel a konkurens workstation gépekhez, talán azt lehetne róla írni, hogy tisztességes munka. Persze mivel itthon elég ritka gép, ezért különlegességnek számít. Főként úgy, hogy minden megvan hozzá kompletten monitorral, billentyűzettel, egérrel. Az adatlapon megtaláljátok a részleteket, illetve készítettem egy videót is a rehabilitációjáról. Magyar és angol verzió is készült, a kettő között van eltérés, de a főbb pontokon metszik egymást.

Mivel a merevlemez miatt újra kellett húzni a gépet, ezért az emulátoráról is beszéltem egy kicsit. Ha ki szeretnétek próbálni, akkor a bejegyzés végén megtalálhatjátok az erre mutató linkeket. Mindenkinek merem ajánlani, nem kell Unix gurunak lenni, a NeXTSTEP elég barátságos rendszer. Ha értékelnem kellene az egész gépet, akkor ez utóbbit emelném ki. Amíg a vasról inkább csak azt tudom elmondani, hogy egy jó munkaállomás, addig az oprendszere BSD alapokon még ma is velünk van.

MegnevezésNeXTstation
CégNeXT
OrszágUSA
Bejelentés1990 szeptember 18
Kivezetve1993
CPUMotorola 68040, 25 vagy 33 MHz
RAM8-32 MB
(128MB Turbo esetében)
Extra áramkörökMotorola 56001 DSP
Operációs rendszerNeXTSTEP, OPENSTEP, NetBSD
Grafikus felbontás13W3 monitor csatlakozó, 1120×832 felbontás
Hang és Videósztereó CD minőségű hang DSP-vel támogatva (16-bit, 44.1 kHz)
CsatlakozókEgyedi egér és billentyűzet
13W3 VGA kimenet
SCSI - 50 portos
DSP ki és bemenet
Ethernet (10 Mbps RJ45 és Coax)
Soros (2x RS423) és printer (NeXT Laser) portok
ÁrKiépítéstől függő, USD-ben:

4995$ NeXTstation
7995$ NeXTstation Color
6500$ NeXTstation Turbo
EgyébNeXTSTEP: https://winworldpc.com/product/nextstep/3x
Emulátor: https://previous.unixdude.net
További információ: http://www.shawcomputing.net/resources/next/home.html

Views: 117



Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük