Amikor megszületett úgy nézett ki, hogy messze megelőzi a konkurenciát. Volt esélye, hogy meghódítsa az amerikai otthonokat mégis elbukott a harcban. De ne szaladjunk előre, nézzük szépen sorban a történteket.
Az első 16 bites mikrogépként érkezett 1979 októberében a TI-99/4. A szinte ugyanekkor kiadott Atari 400/800 családdal együtt a home computerek második generációját jelentette. A sprite kezelés, színes grafika és 4 csatornás hang lehetővé tette a játékgépeken futó címek átírását a gépre. Apró hibái persze voltak, mint például a billentyűzet és a csak nagybetűket ismerő karakter készlet. Az 1981 nyarán érkezett utód kijavította ezeket a hibákat és bevezetett egy új grafikus módot is. A TI-99/4A paraméterei nagyrészt maradtak a régiek, de a konkurenciával összevetve a tudása teljesen rendben volt.
Baljós árnyak
Mégis elbuktak, ami több dolognak volt köszönhető. Erről megjelent egy nagyon jó cikk ’84-ben a Texas monhtly-ban Death of a Computer címen. Amikor először olvastam, akkor pont azokat a hibákat hozta fel amiket én is összeszedtem előtte. A megállapításait sorba véve láthatóvá válik, hogy hol követték el a hibákat:
Az első hiba a műszaki alap volt. Nem a tudásával volt a baj, hanem a platformmal. A Texas Instrumentsnél megtervezték a TI9900 processzort, de nem találtak céget aki használta volna. Ezért aztán építettek rá egy gépet. A műszaki végeredmény is lehetett volna jobb, ha nem spórolnak például a 16 bites memória buszon, de a legnagyobb hibája az ára volt. Sehol máshol nem használták, ezért rögtön a CPU drágább volt, mint a konkurens MOS 6502 amit az Atari és a Commodore is használt.
A második hiba az volt, hogy Lubbockba akarták áttelepíteni a gyártást. Felépíteni egy új gyárat és mérnököket toborozni nem olcsó. Ráadásul hogyan lehet rávenni az embereket, hogy a Szilícium völgyből áttelepüljenek a „semmi közepére?” Adjuk hozzá az igényesebb kivitelt és máris látható, hogy miért drágább gyártani, mint egy VIC-et Hongkongban.
A harmadik hibába akkor estek amikor a szoftver profitot maguknak akarták megtartani. 40$-t elkérni egy cartdridge-ért, amikor az 6$-ért előállítható igen jó üzletnek tűnt. A TI-99-re fejleszteni nem volt egyszerű és ezt szándékosan nem könnyítette meg dokumentációval, példaprogramokkal a Texas. Éppen ellenkezőleg, megpróbálták megakadályozni a többi fejlesztőt még akár peres úton is. Így aztán a „szokásos játékok” töredéke jelent meg. Minden másra portolták, vagy más néven a játékmechanikát átvéve kiadták a megszokott sikercímeket. Jó példa a konkurens VIC, amire Cosmic Cruncher néven jött ki a Pac-Man. A végeredmény az lett, hogy a konkurens Atari vagy Commodore gépekre több, mint tízszer több program volt elérhető. Hasonló gonddal küzd napjainkba a linux, bár ott az alap okok mások. A pár százalékos szintről nem tud kitörni, mert a tömegeknek hiányoznak a megszokott MS office és a játék programok.
A negyedik hibát a második árháború beindítása jelentette William J. Turner vezetésével. Azért hívom másodiknak, mert az elsőt a számológépek piacán vívták Tramiellel. Ezt a Ti nyerte és a Commodore majdnem csődbe ment miatta. Truner úgy gondolta, hogy a számítógépet ha tömegesen akarják terjeszteni, akkor a jó viszonteladói hálózatot nem a számítógépes boltok jelentik. Ebben igaza is volt, a tömegeket a K Mart, Toys R Us és 7-Eleven boltjain keresztül lehetett elérni. Abban viszont nem, hogy az eladásokat az ár leszállításával akarta felpörgetni. Az eredeti ár 550$ volt, ezt gyorsan csökkentette 450, majd 375 dollárra.
A háború
A csökkenő árakat két oldalról szerették volna fedezni. Egyrészt a szoftvereket és kiegészítőket adták magas árréssel, másrészt az előállítási költségek is csökkentek a mennyiség emelkedésével. Turner úgy gondolta ez működni fog, mert az Atari 400/800 gyártása drágább, a VIC-20 pedig nem annyira kifinomult, mint a TI-99. Mindkettő igaz volt, de nem sz
ámolt a Commodore vezetőjével. „Business is war” volt Tramiel jeligéje és ezt be is bizonyította. A VIC-et olcsóbban gyártották, szoftver ellátottsága sokkal jobb volt. Erre alapozva a Commodore felvette a kesztyűt. Agresszív marketingbe kezdtek és árat csökkentettek. Tramiel nem csak ezt a háborút akarta megvívni, de bosszút is akart állni az előzőért.
Turner ekkor még változtathatott volna a saját stratégiáján. A mérnökei szétszedték a VIC-et és tudták, hogy a TI-99/4A mennyivel tud többet, mégis a marketinget nem erre, hanem az árra építették. A kevesebb IC-ből, olcsóbban gyártott Commodore gépet ebben nem lehetett megverni. Ez alig több, mint egy év alatt kiderült:
’82 nyarán kétszer annyi VIC-et adtak el, mint Texast. A vevőket jobban érdekelte, hogy a VIC csak 250$, míg a TI 300$ volt.
’82 szeptemberében a TI-99 ára 199$-ra csökkent, amit még aznap követett a Commodore. Az eredmény havi 150000 eladott gép. Háromszorosan felülmúlták darabszámban a VIC-et. Turner és társai úgy gondolták ’83 az Ő évük lesz.
’83 január jól indult. A CES-en sok megrendelést kaptak. A győzelmi mámor addig tartott amíg Tramiel rövid időn belül be nem jelentette a VIC-20 új, 125$-os árát. A Texas is árat csökkentett, de ezzel minden eladott gép veszteséget termelt. Márpedig jó sok megrendelésük volt a CES-ről… Ráadásul egy hibás transzformátor szériát ki kellett cserélniük, ami tovább rontott a helyzeten.
’83 április 4-én jött a végső döfés. A VIC-20 ára 99$-ra csökkent. Ez annak is köszönhető, hogy a Commodore közben átdolgozta az alaplapot és a C64 megjelenésével a VIC-et is lejjebb pozicionálta. Turner ekkor még mindig hitt a tervében, de neki már nem sok volt hátra.
’83 júniusában már Jerry Junkins vezetésével próbálták minimalizálni a veszteségeket a Texasnál. Levitte az árat 99 dollárra és elkezdte leépíteni a felesleges gyártási kapacitásokat. Reménykedtek, hogy egy költség-csökkentett revízió kihúzza a csávából a gépet. De ehhez idő kellett volna és nem adtak sok időt a második félévben 119 millió dollár veszteséget felmutató szériának.
’83 októberében bejelentették a gyártás leállítását.
A gép utóélete
A megmaradt gépeket végül a Karácsonyi szezonban adták el. 49$-os áron, mint a cukrot vitték el az utolsó darabokat. A támogatást nem vágta el teljesen a Texas. A klubokat még évekig látta el belső anyagokkal, dokumentációval. A rajongók még évtizedekkel a gyártás leállítása után is foglalkoznak a géppel. Emulátorokat írtak és készült pár igen hasznos hardver is, mint amilyen a például a FlashROM 99.
A történet tanulsága egyszerű. Ne legyél túl mohó és főként ne kezdj versenybe egy kegyetlen ellenféllel. A TI-99/4A jobb gép volt, mint a VIC. A programozók támogatásával és az erősségekre épített marketinggel a C64 érkezéséig elég nagy felhasználói bázist építhettek volna ki. Ezzel az egész család még évekig a piacon maradhatott volna, ahogy az Atari 8 bitesek is egészen ’92-ig kaphatóak voltak apró fejlesztések mellett. A TI-nek meg lett volna minden házon belül, hogy akár nagyobb változtatásokat is eszközöljön, de egy év alatt elúszott minden.
Views: 489