Ahogy ígértem most elolvashatjátok, hogy milyen fejlődésen ment át az első nyomtatóm. Ez az első rész egy olcsó kínai, ennek megfelelően kétes minőségű Anet A8 építgetéséről fog szólni. Nem volt egy sima evolúció, volt benne több jónak tűnő ötlet ami zsákutcának bizonyult, illetve idővel nem voltam megelégedve az amúgy a maga szintjén jól funkcionáló gépezettel. Visszakerestem a még meglévő képeket és felvételeket, hogy összevágjak az egészből egy videót. A kép minősége olyan amilyen, elvégre a munka utáni barkácsolás könnyen éjszakába tud nyúlni és sötétben nehéz jó képeket készíteni. Az írásos verziót meg azért ajánlom, mert kicsit más amit leírok és amit elmondtam.
Az egész ott kezdődött, hogy a kollégákkal már többször beszéltünk a 3D nyomtatásról. Nem csoda, elég sok kockát ha összeeresztenek, akkor mindenféle technikai dolog szóba kerül inkább előbb, mint utóbb. Én voltam a legbátrabb és amikor valami retró vasat keresve belefutottam az ebay-en egy 100$-os nyomtatóba megrendeltem. Ekkor még nem volt minden Kínából érkező cuccra kötelező ÁFA és vám, de a szállítás sem volt acélos, így a nyár eleji rendelésem a szezon végére érkezett meg. A szerkezet Anet A8 névre hallgatott és a dobozban várt a sok-sok alkatrész. Szó szerint csavaronként kellett összerakni amire rá is ment a szabadságom utolsó két napja. Az első gondot a leírás okozta, mert ami a mellékelt SD kártyán volt az bizony ékes kínai nyelven íródott. A neten találtam egy részben angol verziót amit valaki géppel fordíthatott, de a képek és a szavak halmaza már segített, hogy az első nap összeálljon a mechanika. Második nap az elektronikának futottam neki. Kábeleztem, felkötöttem, bekapcsoltam, majd szentségeltem, megfejtettem, hogy visszafelé továbbítja a filamentet, kábelt pineket forgattam és végül összeállt. Büszke voltam magamra, mert egy LEGO Technic vagy IKEA bútor fele töredék kihívást sem jelentett előtte.
Az első filament adagot részben a frissen összerakott nyomtató tuningjára használtam el. Elolvastam néhány blogot, megnéztem egy-két videót és nekiláttam az ajánlott módosítások listájának. Letöltöttem az STL állományokat és kinyomtattam többek között egy szíjfeszítőt és az asztal beállítását könnyítő alkatrészeket. Ennél sokkal fontosabb volt, hogy az elektronikába is bele kellett nyúlni. Alapból az A8 tűzveszélyesnek bizonyult több embernél is. Néhány csatlakozó és vezeték alulméretezett volt a korai példányokon. A tárgyasztal fűtését módosítottam, lecseréltem a túl vékony vezetékezést és a hozzá tartozó csatlakozót, illetve bekerült egy FET ami a vezérlőt tehermentesítette. Szoftveres oldalon is volt galiba, ugyanis valaki elfelejtette belefordítani a firmware-be a hőmérséklet szenzorok kiesése elleni védelmet. Nagyjából ezen a ponton volt az a pillanat amikor elfogadhatóvá vált a nyomtató, bár nem lehetett vele gyorsan nyomtatni, de a minősége már elérte az elfogadhatót. Azért is volt ez a pont egy új fejezet kezdete, mert a családi béke érdekében el kellett költöztetnem az ebédlő asztalról. Pedig beláthatták volna a női családtagok, hogy ott volt legjobban kéznél…
Az átcuccolás után még mindig boldog voltam, de nem sejtettem, hogy alig pár hét után mekkora fába vágom a fejszém. A fejlesztés második lépését két dolog indította el. Az első egy nagyobb méretű sidecar kinyomtatása volt. Egész egyszerűen nem fért el, feldarabolni pedig nem akartam. A második ok a minőség/sebesség aránnyal való elégedetlenségem volt, mert vagy szépen vagy lassan tudtam csak nyomtatni. Kezdetét vette Anett evolúciója.
Először az a döntés született, hogy felskálázom a nyomtatót és ha lehet mindezt teljesen önerőből végzem el. Mivel a tárgyasztal 220×220 mm-es volt, ezért a legegyszerűbbnek az látszott, ha ezt Y irányban duplájára növelem, így pont kitöltve a helyet az IKEA polcon. A 80 cm-es polc 400 mm-es tárgyasztalt adott ki amit már elégnek gondoltam. Mivel ez az egész az év végi szünet alatt történt, ezért abból építkeztem ami kéznél volt. Vettem 8 mm-es menetes szárat és kéregedzett lineáris tengelyt. Ezeket 800 mm-re vágtam és átépítettem velük az Y részleget. A tárgyasztalt egy kéznél való sima síküveg lappal oldottam meg, de ezt nem ajánlom senkinek. Érzékeny, feszültségek lehetnek benne és szilánkosan törik amit akár a fűtés is előidézhet. Én 40-50 fokig elmerészkedtem vele és így PLA-val használható volt, de nem a legjobb megoldás. A betoldás működött abban az értelemben, hogy a nyomtatható tárgyak mérete jelentősen megnőtt, de közben még jobban nyekleni-nyaklani kezdett a gép. Ezzel az átmeneti, erősített alkatrészek legyártásához szükséges időszakot a sebesség további visszavételével és a gép lehorgonyzásával értem el. Az utóbbihoz kb. fél mázsa súlyt használtam fel.
Második lépésként nekiláttam a szerkezet megerősítésének. Mechanikában jól bevált megoldásként növeltem az anyagvastagságot. Az eredeti A8 tervekkel indultam el, de a végén jó részét újra kellett terveznem. 1 kg filament ment majdnem bele a használhatatlannak bizonyuló darabokkal együtt a projektbe, mert volt ami elsőre nem lett jó. Minden 8-as átmérőjű vasat kicseréltem 12 mm-es, ráadásul jobb minőségű acélra. Ez magával hozta a csapágyak cseréjét is ami miatt a szánhoz is hozzá kellett nyúlni, majd a nehezebb tömeghez már acélszálas bordásszíjat raktam fel új feszítővel. Kész dominónak bizonyult, de a kialakított létraszerkezettel az Y tengely már elég merevnek bizonyult amit tovább erősített az, hogy az egészet lecsavaroztam az alatta lévő polchoz. Ha ilyen irányba indultok el, akkor a titkos tipp a 25 mm-es konyhapult maradéka ami atom stabil és persze jó nehéz alapot biztosít. Az X és Z tengely megerősítéséhez a sarkokhoz terveztem saját merevítőt amik lehetővé tették, hogy az ekkorra feleslegessé vált 8-as menetesszárakal ezeket összekötve tovább fokozzam az elért hatást. Az eredmény már közelítette azt amit sima aluprofilokkal is elérhettem volna drágábban, de sok-sok fejtörést és munkát megspórolva. De abban mi lett volna az élvezet?
Harmadik lépés megint elértem egy pontot ahol azt lehet hinni, hogy végre az alkotó megpihenhetett, de a szomszédok közbeszóltak. Én boldogan nyomtattam végre 80mm/s-es sebességgel, de ez bizony már túl hangosnak bizonyult. A léptetőmotorok és a mechanika (csapágyak) zaja nagyjából 40mm/s felett erősen megugrott amit érthetően nem tolerált a közösség. Nem volt mit tenni, erre a problémára is ki kellett találni valamit. Az újabb átépítés megint érintette a mechanikát és az elektronikát is. A zaj két irányból jött. A golyóscsapágyakat ezért IGUS csúszó csapágyakra cseréltem. A különbséget a videóban is meghallgathatjátok, de a fő különbséget a léptetőmotorok zajának a csökkentése jelentette. Még a mechanikához tartozik a rezgések csillapítása. A léptetőmotorok gumi betétes motortartót kaptak és vastag gumiszőnyeg került az egész nyomtató alá, hogy az egész polctól elszigeteljem a rezgéseket. A gyári Anet panel némi módosítás után, TMC léptetőmotor vezérlőt kapott az X, Y és E (extruder) meghajtására. Ezeket az IC-ket a COVID közepén csak panelre szerelve tudtam megvenni és arról forrasztottam át azokat.
Az utolsó átalakítást követően már 65-70 mm/s sebességig volt elfogadható a gép hangereje amivel napközben nyugodtan tudtam használni. Ezzel a kezdő Anet A8 elérte azt a pontot, hogy nem volt értelme tovább erőltetni a módosítást. Gond volt már a tárgyasztal súlya, annak a mozgatása, a hozzá tartozó tömegerők csökkentése és az egész váz merevsége. Ezek megoldása nem lett volna annyira könnyű, mint egy új szerkezet építése, legalábbis erre jutottam akkor. Így kezdődött Luca építése. Hogy miért Luca? Anett után női név kellett a projekthez és gondolom ismeritek a mondást: “Lassan készül, mint Luca széke.” De erről majd a következő bejegyzésben írok majd.
Visits: 132