Kategória: Magyar
ABC 80
Az ABC 80-at a svéd Luxor kezdte el gyártani 1978 nyarán. Tudását tekintve felvette a versenyt az első amerikai home computerekkel. A Luxor ekkor nagy TV gyártónak számított, de számítógéptervezési tapasztaltok híján nem egyedül vágott bele a tervezésbe, hanem a Scandia Metric and Data Industrier […]
Homelab 4
Ugyan képeken csak a Homelab 4 szerepel, de a nevéből kitalálható, hogy egy sorozat negyedik verziójáról van szó. Amikor először találkoztam a Homelabbal, akkor nem voltam elájulva tőle. Az otthon akkor használt, RAM bővített ZX81-hez képest nem jelentett volna előrelépést, sokkal inkább egy C64 után […]
Primo CDOS
A Primo-t úgy tervezték meg, hogy floppy meghajtót tudjon kezelni. Szerencsére nem találtak ki egy teljesen saját megoldást, hanem átvették a Commodore megoldását, így viszonylag könnyen rá lehet kötni egy 1541-es meghajtót a Primora. Az A szériánál ehhez be kell ültetni a nyákra pár IC-t. […]
Videoton TV Computer overclock
A cím rögtön elárulja, hogy miről fog szólni az írás. Három dolog motivált, hogy belevágjak. Az első, hogy sok gépnél megoldották az órajel emelését, akkor a Videoton TV Computer sem maradhat ki a sorból. A második, hogy mivel sima TTL IC-kből épül fel, ezért bár […]
Videoton TV játék
A Videoton 1982-ben hozta forgalomba a saját pong játékát. Az eredeti Atarihoz képest ez pont egy évtizedes lemaradást jelentett. Sok ikertestvére létezett, ugyanis a szerkezet agyát alkotó AY-3-8500-t 1976-tól lehetett megvásárolni. Az eredeti General Isntruments áramkört még a vasfüggöny mögé is eljutott már a ’70-es […]
Videoton TVC adatlap
A Videoton TV Computer volt az itthon gyártott 8 bitesek közül a legfejlettebb. A gép fejlesztése csak részben hazai munka. Az Enterprise-ot is tervező Intelligent Software-től vették meg az alapot 1984-ben, majd azt a Videoton mérnökeivel közösen szabták át a hazai igények és lehetőségek alapján. […]
HT-1080Z adatlap
A HT-1080Z-ről egyszerre könnyű és nehéz írni. Könnyű, mert műszakilag egy TRS-80 klón. Nehéz, mert annyi mindent lehet írni, hogy nehéz kiválogatni ami fontos és biztosan lesz akinek még hiányozni fog egy-két adat, leírás. A története az első iskolaszámítógép programmal kezdődött. A gép nem magyar […]
Primo
A Primo története 1983-ban kezdődik. Magyar mérnökök fejlesztették, itthon gyártották és értékesítették. Nagyjából egy év fejlesztés követően, 1984 májusában jelentették be. Az elkészült gépeket ugyanebben a hónapban már ki is lehetett próbálni a BNV-n. Lehetőség volt előrendelésre, amit apránként teljesít a gyártó. Az év végéig […]
P.R. Computer
Tegnap este elővettem egy lemezt és miközben hallgattam felmerült bennem, hogy jó lenne írni róla. Elég szorosan kötődik a 8 bites gépekhez is. A 70-es, 80-as években nem csak a számítástechnika, de a zene is sokat változott. Megjelentek új hangszerek és hozzájuk köthető előadók, csapatok […]
TVC Multicart
Egy 8 bites géphez hozzátartozik a korabeli háttértár. Három tipikus megoldás létezik, ami a TVC-nél is megvan. Egy programot be lehet tölteni kazettáról, floppyról, vagy ha elérhető, akkor cartridget is használhatunk. Egy TVC floppy-t már istápolgattam, de nincs hozzá való vezérlőkártyám. Azon gondolkoztam, hogy építek […]