retro gépek A-tól Z-ig

Commodore MAX

A Commodore MAX 1982-ben jelent meg a Japán piacon. Yashi Terakura eredeti tervei szerint a Commodore 64 alapjain egy olcsóbb konzol lett volna. Sajnos bukásnak bizonyult, ezért a gyártását hamar leállították. A európai és kanadai bevezetésből meg nem valósult terv maradt. A Max Machine-nek, Ultimaxnak és VIC-10-nek is hívott gépek mára a pár tízezres példányszámnak köszönhetően gyűjtői példánynak számítanak.

A Max a C64 lecsupaszított változatának tekinthető. A 6510-es CPU, a VIC II és a SID megmaradt, de CIA-ból már csak egy maradt. Ez azt jelenti, hogy az alapok terén nagyjából arra képes amire a C64. Floppyt ugyan nem kezel, de datasettet rá lehet kötni fizikailag. Sajnos az egész csak elmélet, ugyanis a memóriát nagyon lecsökkentették. A programoknak és a megjelenítésnek csak 2 kB (SRAM, 6116) és a 0.5 kB szín RAM IC (SRAM, 2114) maradt meg. A ROM-ot is kihagyták, ami miatt külső cartridge nélkül semmire sem alkalmas a gép. A billentyűzet fóliagombos, de a hasonló konstrukciójú darabokhoz képest meglepően jól használható.

A hardver tartogat két érdekességet. Az első a VIC, ami NTSC képet állít elő. Ebben a gépben a MOS 6566 szolgál ami NTSC színes képet állít elő és kompatibilis a statikus RAM-ra épített géppel. A második érdekesség a bővítőkártyák kivitele. Ezekkel a cartokkal a C64 és a C128 is kompatibilis, ott Ultimax módnak is nevezik amikor ilyet használunk. Mivel a kód ROM-ból fut és nem módosítja a RAM tartalmát, ezért a freezer kártyák is ezt a módot használták.

Kevés Ultimax szoftver jelent meg, de mindegyik cartridge formátumban. Vezérlő ROM hiányában kazettáról nem lehet direktben adatot betölteni. Erre csak a Max Basic képes, de az 2kB-ra van limitálva, de ez is csak úgy lehetséges, hogy a bővítőkártyára a ROM mellé egy további SRAM IC-t forrasztottak. A MAX-re.a megjelent szoftverek rövid listája:

  • Avenger (Space Invaders)
  • Billiards
  • Bowling
  • Clowns
  • GorfJupiter Lander
  • Kickman
  • Le Mans
  • Max Basic
  • Mini Basic
  • Mole Attack
  • Money Wars
  • Music Machine
  • Music Composer (Music Machine)
  • Omega Race
  • Pinball
  • Radar Rat Race
  • Road Race
  • Sea Wolf
  • Slalom
  • Speed és Bingo Math
  • Super Alien
  • Visible Solar System
  • Wizard of Wor

A gép mai használhatósága erősen kérdőjeles. A tápellátás könnyen megoldható, a csatlakozója megegyezik a C64-en használttal. A joystick csatlakozóval is a szokásos DB9 a gép két oldalán. Képet RF kimeneten lehet kinyerni a gépből. Ezzel én nagyon nem voltam megelégedve, ezért elkezdtem keresgélni, hogy a VIC-ről a modulátorba menő jelet valahol meg lehet-e csapolni. Az első találat alapján el is végeztem a módosítást, ezt a képgalériában láthatjátok. Csak egy vezeték kellett ahhoz, hogy a kompozit jelet a hangkimenet jack csatlakozójára kössem. B szériás alaplap esetén oda már a hangbemenet van kötve, ezért annak a csatoló kondenzátorát is el kell távolítani a módosításhoz. A gépből S-videó jelet is ki lehet vezetni, de ahhoz már új csatlakozó kell és én nem akartam faragni a házon. Eddig minden egyszerű, de van pár apróság. Az első, hogy csak bővítőkártyával működik. Ezt egy MultiMAX kártyával lehet áthidalni. A második, hogy a programok minősége igencsak gyenge és ha mégis azokat szeretném használni, akkor egy C64-en is elfutnak. Az utolsó, hogy sajnálom a gépet használni, inkább csak kiállítási példány, ugyanis ha tönkremegy a VIC, akkor azt lehetetlen pótolni.

Ezzel el is érkeztem oda, hogy mi a véleményem a gépről. Ha valaki gyűjtögeti az érdekességeket, akkor egy nagyon értékes darab. Ritka és jól mutat a vitrinben a Commodore-ok között, mondjuk egy C116 mellett. Napi használatra azonban még mindig egy C64G-t ajánlanék helyette, az sok szempontból jobb választás.

MegnevezésCommodore MAX
CégCommodore
OrszágJapán,
Bejelentés1982 január, a C64-gyel párhuzamosan
Kivezetve1982-ben
CPUMOS6510 vagy 8500
@1.023 MHz
RAM2 kB SRAM (6116)
0.5 kB szín RAM (4114)
ROMnincs
Extra áramkörökVIC II MOS 6566 (NTSC, SRAM verzió)
SID MOS 6581
CIA MOS 6526
PLA MOS 6703
Operációs rendszerNincs, de cartdrige használatával Mini vagy MAX BASIC
Szöveges felbontás25 sor x 40 oszlop, maximum 16 szín
Grafikus felbontásMegegyezik a C64-gyel, de a 2 kB RAM limitálja. Elérhető elméleti felbontás:
320×200 (Hi-Res mód, mono)
160× 200 (4 szín, karakterpozíciónként választható)
8 hardveres sprite
Hang3 hangcsatorna programozható burkológörbével
A csatornák oszcillátora szinkronizálható, gyűrűmoduláció
4 hullámforma (háromszög, fűrészfog, változtatható négyszögjel és zaj)
programozható szűrő (alul/felül áteresztő és sáv)

CsatlakozókTáp bemenet
2x Joystick
Expansion port
TV kimenet (RF)
Hang kimenet
Datasette (magnetofon)
ÁrMSRP $150-$180
EgyébCommodore MAX Machine wiki: wikipedia
Kompozit kimenet kialakítása: 6502.org

Views: 135



1 thought on “Commodore MAX”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük